Párizs 2024: százötven-kétszáz fős magyar csapat a cél

2023.07.26. 16:14
null
Schmidt Ádám, Gyulay Zsolt, Katona Zoltán (a 11Teamsports Hungary Kft. tulajdonos-ügyvezetője) és Hámori Luca, a 66 kg-os súlycsoportban olimpiai kvótát szerzett ökölvívó (Fotó: Dömötör Csaba)
Napra pontosan egy évvel a 2024-es párizsi ötkarikás játékok előtt szerdán délelőtt sajtóeseményt tartott a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB). Ahogyan a szervezet elnöke, Gyulay Zsolt is kitért rá, mondhatni stílszerűen egy hajón, a MOB-hoz hasonlóan 128 éves Dömösön került sor az összejövetelre, hiszen jövő nyáron a francia fővárosban is a Szajnán rendezik meg a játékok nyitóünnepségét.

 

„Nagyon örülünk, hogy az olimpia visszatér Európába, nemcsak sportesemény, hanem kulturális élmény is lesz, hiszen ikonikus helyszíneken zajlanak majd a versenyek –  mondta Gyulay Zsolt. – A rendezők elve, hogy kivigyék az emberek, a szurkolók közé a sportot és ne csak nézzük a sportot, hanem sportoljunk is, ez egyezik a mi és a sportállamtitkárság elképzeléseivel is. Öt sportágban tizenkilenc sportolónk harcolta ki már az olimpiai részvételt. Aki eddig ennél többet várt, az a realitások talaján áll, hiszen mi is azt gondoltuk, hogy már előrébb fogunk tartani, de már korábban is mondtuk, erre az olimpiára óriási fegyvertény a kijutás. Az elkövetkező időszakban a csapatsportágak is meghatározzák majd, mennyien leszünk Párizsban. A kvalifikáció ezen szakaszában korai arról beszélni, hogy mekkora lesz a párizsi magyar csapat, de gyakorlatilag a százötven és kétszáz fő közötti létszámot szeretnénk belőni.”    

Sportrádió: Minden feltételt biztosítunk, hogy a sportolók semmiben ne szenvedjenek hiányt – Schmidt Ádám

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár elmondta, a magyar sportolókra nagy kihívás vár nemcsak az olimpián, hanem előtte a kvalifikációs versenyek során is:

„Kiemelten fontos az olimpiai eredményesség, a sportállamtitkárság pedig igyekszik minden támogatást megadni ehhez. Ennek jegyében a MOB ismét részesül a társasági adókedvezményből, az idén százhatvanhét, jövőre pedig háromszáz milliót hívhat le a keretből.”   

A sportvezető hozzátette: a kiemelt versenysport-támogatási rendszerben a korábbi 16 helyett már 45 olimpiai sportág kapott helyet, emellett az edzőket és az utánpótlást támogató programok szintén segítik az eredményes szereplést.

A sajtóesemény végén bejelentették, hogy a hazai ötkarikás szervezet új szponzorációs szerződést kötött az 11Teamsports Hungary céggel, a megállapodásnak köszönhetően jövőre is az Adidas szállítja a magyar olimpiai csapat sportfelszerelését – a világcég egyébként csak négy országnak, Franciaországnak, Németországnak, Angliának és Magyarországnak készít nemzeti kollekciót az olimpiára.

Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
21 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53