Asztalitenisz: Majoros egyesben gyorsan búcsúzott a perui WTT-versenytől

2023.08.01. 20:50
null
Majoros Bencének nem sikerült a bemutatkozás Limában, de párosban még javíthat (Fotó: WTT)
A limai contender besorolású asztalitenisz-verseny második napján első számú férfi játékosunk, Majoros Bence némi meglepetésre négy játszmában kikapott a brazil Carlos Ishidától.

A WTT-sorozat limai contender versenyén a férfi egyes selejtezőjében két magyar volt érdekelt, közülük Ecseki Nándor már korábban továbbjutott az első fordulóból, mivel 3:1-re legyőzte a chilei Gustavo Gómezt. A második körben Majoros Bence (világranglista-108.) is bemutatkozott, ellenfele a brazil Carlos Ishida (271.) volt. Az esélyek inkább a magyar játékos mellett szóltak, így is indult a mérkőzés, ám az első szett után a brazil magára talált, kiegyenlített, majd azzal a lendülettel 3:1-re megnyerte az összecsapást. Majoros számára ezzel az egyes a reméltnél valamivel gyorsabban véget ért, a verseny viszont még nem, ugyanis párosban a dán Anders Lind oldalán 10. kiemeltként a főtáblára kapott besorolást.

Az egyes kvalifikációjának második körében a későbbiekben még Ecseki Nándor, Dari Helga, Madarász Dóra és Hartbrich Leonie is asztalhoz áll a perui fővárosban.


WTT-SOROZAT, CONTENDER, LIMA
Férfiak. Egyes. Selejtező. 2. forduló:

Ishida (brazil)–Majoros Bence 3:1 (–7, 5, 9, 7)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33