Csupasport: ismét beleszeretett a kerékpározásba, bár jelenleg agyrázkódásból lábadozik

V. SZ.V. SZ.
2023.08.24. 22:42
Címkék
A Belgiumban élő Szabó Zsófia elmondta, hogy bár szereti a kerékpározást, pályafutása végét is jelentheti, ha nem talál új csapatot.

„A GP Yvonne Reynders 1.2-es versenyen a táv feléig minden jól ment, elöl helyezkedtem, remekül éreztem magam, aztán sajnos pont előttem történt egy bukás, amit már nem tudtam kikerülni. Ráestem az oldalamra és a fejemre, ennek ellenére egyből visszaültem a biciklire. Viszont ekkor már túl késő volt visszaérni a mezőnyre, és az oldalam sérülése miatt nem is tudtam erőt kifejteni. Ezek után két napot pihentem, mert szédültem és nagyon fáradékony voltam, de nem gondoltam, hogy a fejsérülés miatt lenne” – mesélte Szabó Zsófia a Csupasportnak, elárulva azt is, mi lett a végkifejlet, és azt is, hogy bizonytalan lehet a jövője. „A GP Yvonne Reynders 1.2-es versenyen a táv feléig minden jól ment, elöl helyezkedtem, remekül éreztem magam, aztán sajnos pont előttem történt egy bukás, amit már nem tudtam kikerülni. Ráestem az oldalamra és a fejemre, ennek ellenére egyből visszaültem a biciklire. Viszont ekkor már túl késő volt visszaérni a mezőnyre, és az oldalam sérülése miatt nem is tudtam erőt kifejteni. Ezek után két napot pihentem, mert szédültem és nagyon fáradékony voltam, de nem gondoltam, hogy a fejsérülés miatt lenne” – mesélte Szabó Zsófia a Csupasportnak, elárulva azt is, mi lett a végkifejlet, és azt is, hogy bizonytalan lehet a jövője.

A teljes interjút elolvashatják az oldalunkon.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30