Bellator: Borics Ádám teljesen felépült

2023.09.25. 13:34
null
Borics Ádám (jobbra) hamarosan visszatér a ketrecbe (Fotó: Getty Images)
Teljesen felépült súlyos sérüléséből, és várhatóan január környékén léphet újra ketrecbe Borics Ádám, a kevert harcművészetek sportága, az MMA egyik legnagyobb szervezeténél, a Bellatornál szereplő magyar harcos.

„Visszatértem, szerencsére most már százszázalékos vagyok. Öt héttel ezelőtt még el kellett végezni egy beavatkozást, egy hegszövetet távolítottak el, de már minden rendben” – nyilatkozta a 30 éves magyar sportoló az M1 aktuális csatornának.

Hozzátette, négy hét múlva utazik vissza az Egyesült Államokba, ahol megkezdi az alapozást arra, hogy a visszatérése előtti felkészülést maximálisan tudja végigcsinálni.

Jövőjével kapcsolatban megjegyezte, tovább tartott a rehabilitáció, mint ahogy szerette volna, így a korábbi decemberi terveivel ellentétben véleménye szerint inkább csak januárban tér vissza.

Tengerentúli sajtóhírek szerint könnyen elképzelhető, hogy a Bellatort hamarosan eladják vagy beolvad egy másik szervezetbe. Borics azonban elárulta, magasan jegyzett, élő szerződéssel rendelkező versenyzőként az ő pályafutását vélhetően ez nem fogja érinteni.

Borics tavaly októberben vívott világbajnoki címmérkőzést a sportág egyik legendájával, a brazil Patrício „Pitbull” Freirével úgy, hogy a felkészülés során keresztszalag-szakadást szenvedett a térdében. A dél-amerikai pontozásos győzelmet aratott.

Legfrissebb hírek

Ifjabb Növényi Norbert győzött, de nem kapott UFC-szerződést

Egyéb egyéni
2026.09.23. 07:07

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

Ezt is megértük: 182 centis „terminátorral” bunyózott egy influenszer San Franciscóban

Egyéb egyéni
2026.09.22. 10:16

Hatalmas lehetőség: UFC-szerződésért lép ketrecbe ifj. Növényi Norbert

Egyéb egyéni
2026.07.14. 12:24

Premier League: új védekezési módok a pontrúgások ellen, már MMA-harcos is segít

Angol labdarúgás
2026.05.01. 16:55

Zsákpakolástól a vb-övig – interjú Végh Attilával

Képes Sport
2026.03.04. 16:19

Ketrecharcos gála a lesz a Fehér Ház kertjében Trump nyolcvanadik születésnapján

Egyéb egyéni
2025.10.06. 19:01

„Legenda voltál!” – megható sorokkal búcsúztak sporttársai Kathi Bélától

Egyéb egyéni
2025.08.01. 19:34