NS-vízumügy: megtagadták az amerikai beutazást főszerkesztőnktől

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.09.13. 20:22
null
A Nemzeti Médiaszövetség tiltakozását idézte szerdán a legtöbb magyar sajtóorgánum
Címkék
A Chicagói Magyar Kultúrtanács felkérése alapján pénteken nyitotta volna meg a jubileumi 25. Árpád-kupát Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a magyar futballhagyomány nagykövete. A sportdiplomáciai út meghiúsult, mert az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége megtagadta a vízumot, a magyar külügyminisztérium hivatalos vízum iránti kérelme ellenére.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség ekként reagált a történtekre: „Mint a közösségi médiában közzétett posztjában leírta: Szöllősi György sportújságíró, nagykövet, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség európai tagozatának alelnöke a helyi magyar közösség meghívására pénteken látogatott volna az Egyesült Államokba. Programja során megnyitotta volna az észak-amerikai magyarok hagyományos futballtornáját, az immár 25., jubileumi Árpád-kupát, helyi kollégákkal, illetve futballvezetőkkel tárgyalt volna, interjút készített volna Gazdag Dániel válogatott labdarúgónkkal, illetve beszámolt volna a Nemzeti Sport olvasóinak a kontinensen kirobbant Messi-őrületről is. Az amerikai nagykövetség azonban elutasította Szöllősi György vízumkérelmét, nemcsak a látogatást meghiúsítva, hanem súlyosan sértve a szabad sajtó működését is. Szövetségünk mindig is kiállt a vélemény és a tájékoztatás szabadsága mellett. Határozottan elutasítjuk, hogy bármilyen hatalom bármilyen érdekből akadályozza a tisztességes, munkáját végző kollégáinkat hivatásuk gyakorlásában. Különösen felháborítónak és elszomorítónak tartjuk, hogy ez a döntés éppen az Amerikai Egyesült Államokban, a szabadságot és az emberi jogokat egykor fennen hirdető nagyhatalomban született meg egy szövetséges ország állampolgárával szemben. Tiltakozunk a példa nélküli, kirekesztő, a szabadságjogokat súlyosan sértő lépés ellen és felhívunk minden jóérzésű kollégát és szakmai szervezetet a határon innen és túl, hogy emeljék fel szavukat a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadsága mellett.”

Az ügy téma volt a szerda délutáni kormányszóvivői tájékoztatón is. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírói kérdésre azt mondta, ez egy rendkívül barátságtalan gesztus, amit az amerikai fél részéről nem előzött meg semmilyen kommunikáció. „Hivatalosan nem közöltek okot, érthetetlen, hogy ez miért történt” – jegyezte meg a miniszter.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
1 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
1 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
1 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik