Párizs 2024: a tahiti lakosság a kisebb közvetítőtoronyból sem kér

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.11.27. 14:13
A párizsi olimpia hullámlovas-versenyeinek otthont adó tahiti falu lakossága egy kisebb közvetítőtorony felállítását sem támogatja.

A Francia Polinézia legnagyobb szigetén található Teahupo'o településen egy 14 méter magas, háromszintes, fémszerkezetű torony megépítése szerepelt az eredeti tervekben, amely a zsűrit, az operatőröket és a nézőket – összesen mintegy 40 embert – szolgálná. Ehhez 800 méternyi kábelcsatorna is társul. A helyiek és a sportolók petíciót hoztak létre, melyet már több mint 100 ezren írták alá, mivel szerintük a beruházás veszélyezteti a korallzátonyt.

Eddig is voltak ott nagy versenyek, azonban akkor ideiglenes fatornyokat emeltek. A tiltakozók szerint egy másik helyi településen kellene megrendezni az ötkarikás hullámlovaglást, ahol megfelelő infrastruktúra áll rendelkezésre. A szervezők viszont két hete közölték, nincs esély arra, hogy módosítsák a hullámlovaglás helyszínét, és bejelentették, hogy kisebb és könnyebb tornyot építenek.

Teahupo'o lakossága azonban ezt az ajánlatot is elfogadhatatlannak minősítette, mivel szerintük a módosított építmény is helyrehozhatatlan környezeti károkat okozna. Hozzátették, hogy Emmanuel Macron francia elnökhöz fordulnak panaszukkal.

Legfrissebb hírek

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
23 órája

Folytatódhat a jogi csatározás a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöki tisztéért

Egyéb egyéni
2025.12.20. 09:27

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31

Los Angeles 2028: január 14-től lehet jegyet igényelni

Egyéb egyéni
2025.12.15. 18:49

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

„A sportolóknak joguk van politikai nyomástól mentesen versenyezni” – fontos NOB-deklaráció a 14. olimpiai csúcsértekezlet után

Egyéb egyéni
2025.12.14. 10:55

Újabb magyar vitorlázók célozták meg az olimpiai szereplést

Egyéb egyéni
2025.12.10. 11:49

Gyulay Zsolt: Számomra nagyon közel van már Los Angeles

Egyéb egyéni
2025.12.09. 10:25
Ezek is érdekelhetik