Párizs 2024: biztonsági magáncégek is ügyelni fognak az olimpia rendjére

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.11.27. 14:06
null
Fotó: Getty Images
A központi, hivatásos rendfenntartó erők mellett biztonsági magáncégek embereinek tömegével is számolnak a jövő nyári, párizsi olimpia szervezői.

 

Az insidethegames.biz portál szerint a játékok idején a mintegy harmincezer katonán és rendőrön kívül 17-22 ezer magánügynök alkalmazását is tervezik, s a pályázatok mostani, harmadik hullámának meghirdetése előtt már 37 biztonsági céggel kötöttek szerződést.

Az ügynököket legfőképpen az augusztus 11-én záruló olimpia megnyitó ünnepségének napján, 2024. július 26-án fogják szolgálatba állítani, amikor is a Szajna mentén a kalkulációk szerint mintegy hatszázezer ember lesz majd jelen, a folyónak nagyjából hat és fél kilométeres partszakaszán.

A szervezőbizottság, a Paris 2024 a biztonsági kockázatok számbavételekor úgy ítélte meg, hogy a terrorizmus és a kibertámadások jelentik a jövő nyári játékok két fő kockázatát.

„A megnyitó ünnepségre külön megállapodást kötöttünk az állammal és a fővárossal. Bízunk benne, hogy jó úton haladunk, elérjük céljainkat” – mondta Bruno Le Ray, a Párizs 2024 biztonsági igazgatója. A portál idézte Thomas Collomb vezérigazgatót is, aki azt mondta, hogy az olimpia 349 millió eurós biztonsági költségvetése az alkalmazandó ügynöksereg igénybe vétele ellenére sem változott.

Legfrissebb hírek

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
23 órája

Folytatódhat a jogi csatározás a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöki tisztéért

Egyéb egyéni
2025.12.20. 09:27

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31

Los Angeles 2028: január 14-től lehet jegyet igényelni

Egyéb egyéni
2025.12.15. 18:49

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

„A sportolóknak joguk van politikai nyomástól mentesen versenyezni” – fontos NOB-deklaráció a 14. olimpiai csúcsértekezlet után

Egyéb egyéni
2025.12.14. 10:55

Újabb magyar vitorlázók célozták meg az olimpiai szereplést

Egyéb egyéni
2025.12.10. 11:49

Gyulay Zsolt: Számomra nagyon közel van már Los Angeles

Egyéb egyéni
2025.12.09. 10:25
Ezek is érdekelhetik