Párizs 2024: új helyszínen selejteznek a tekvandósok

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.12.19. 10:57
Új helyszínen és időpontban kerül sor a tekvondósok jövő évi olimpiai selejtezőjére.

Az európai szövetség (ETU) szeptemberi közgyűlésén még februári nürnbergi rendezés mellett döntött, most azonban változtatott ezen. A párizsi kvótaszerző verseny Szófiában lesz március 9-10-én – tájékoztatta a magyar szövetség kedden az MTI-t. A verseny egyben a paralimpiai helyekről is dönt.

A bolgár fővárosban rendezték a 2021-es olimpiai selejtezőt is, amelyen Salim Omar Gergely megszerezte az indulási jogot a tokiói játékokra.

Az olimpiai ötödik, kétszeres Európa-bajnok Salim Omar nem hivatalosan már párizsi résztvevőnek tekinthető a magyar szövetség számításai szerint. Rajta kívül az ötkarikás indulásért küzd az idén világbajnok Márton Luána, az Európai Játékokon bronzérmes Patakfalvy Luca és az Eb-harmadik Józsa Levente is.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
6 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
23 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Tekvandósaink érmeket hoztak el Svájcból

Egyéb egyéni
2025.09.07. 21:24

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09
Ezek is érdekelhetik