Vívás: Kun Anna legjobb magyarként 9. lett Vancouverben

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2023.12.10. 08:10
null
Kun Anna 9. lett Vancouverben (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A férfiaknál hat, a nőknél két magyar lépett pástra Vancouverben, a párbajtőrözők világkupaversenyének főtábláján – Kun Anna a tíz között végzett.

 

A párbajtőrözők vancouveri világkupa-viadalának legjobb magyar vonatkozású híre, hogy Kun Anna végre ismét a jó, vagyis a jobb kezével vívott – hogy így lesz, azt persze már a rajt előtt tudtuk, a rajt után viszont túl sok szépet és jót nem rögzíthettünk…

Muhari Eszter egy kanyart túlélt, a másodikban viszont búcsúzni kényszerült, Kun Anna kétszer nyert, aztán a nyolcaddöntőben bizonyult nála jobbnak a japán Josimura Miho.

Azt is tudtuk, hogy a férfi között rögvest az első körben elveszítünk egy magyart, hiszen Koch Máté és Rédli András egymás ellen kötött be a 64 között (Koch nyert), azzal viszont nem kalkuláltunk, hogy ugyanitt már kapitulált Siklósi Gergely, Nagy Dávid és Bányai Zsombor is...

Aztán a 16 közé jutásért Koch és Kovács Gergely is kikapott, így a mieink számára Vancouverben hamar véget értek az egyéni küzdelmek.

Abban azért talán bízhatunk, hogy legalábbis a férfiak, akik nagyon közel járnak már ahhoz, hogy kézbe foghassák a párizsi kvótát, a csapatversenyen sokáig „elidőznek” majd, az meg nagyon jó lenne, ha a lányok is ezt tennék – esetükben továbbra is él a remény az olimpiát illetően, de hatalmas bravúrra lenne szükség, és többször is a kvalifikációs időszak március végi zárásáig ahhoz, hogy a Kun Anna vezette válogatott ott lehessen a nyári játékokon.

VILÁGKUPAVERSENY, VANCOUVER

Párbajtőr. Egyéni.
Férfiak.
A 32 közé jutásért:
Koch–Rédli 15:10, Kovács G.–Limardo Gascon (venezuelai) 12:11, Yasseen (egyiptomi)–Siklósi 15:10, Kongstad (dán)–Nagy D. 14:13, Fong (hongkongi)–Bányai 15:13
A 16 közé jutásért: Borel (francia)–Koch 15:6, Fong–Kovács G. 7:6

Nők.
A 32 közé jutásért:
Kun–Viveros (paraguay-i) 15:9, Muhari–Liu Csang (kínai) 13:10
A 16 közé jutásért: Kun–Liu (amerikai) 15:11, Epee (francia)–Muhari 15:8
Nyolcaddöntő: Josimura (japán)–Kun 15:6

Legfrissebb hírek

Vívás: Muhari Eszter arany-, Siklósi Gergely bronzérmes a dohai GP-viadalon

Egyéb egyéni
2026.01.25. 18:53

Vívás: hat magyar férfi párbajtőröző a dohai Grand Prix-verseny főtábláján

Egyéb egyéni
2026.01.24. 16:58

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

Vívás: Koch Máté bronzérmes a fudzsejrai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.10. 16:00

Vívás: öt magyar férfi párbajtőröző a 64 között a fudzsejrai vk-n

Egyéb egyéni
2026.01.09. 16:25

Vívás: öt magyar a főtáblán a női párbajtőrözők fudzsejrai vk-viadalán

Egyéb egyéni
2026.01.08. 16:10

Vívás: Szatmári egyetlen tussal múlta felül Szilágyi Áront az aranyért az ob-n

Egyéb egyéni
2025.12.20. 18:19

Vívás: a női párbajtőrcsapat ezüst-, a férfi bronzérmes a vancouveri vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.12.08. 06:46
Ezek is érdekelhetik