Párizs 2024: eddig a munkálatok 84 százalékával végeztek

Vágólapra másolva!
2024.01.12. 12:54
null
Kevesebb, mint 200 nappal az olimpia kezdete előtt eddig a munkálatok 84 százalékával végeztek a párizsi szervezők (Fotó: Getty Images)
A nyári párizsi olimpiával kapcsolatos építési munkálatok 84 százalékával készültek el eddig a francia házigazdák – írta kevesebb mint kétszáz nappal az ötkarikás játékok megnyitása előtt az insidethegames.biz.

Az olimpiai ügyekben járatos portál idézte Nicolas Ferrand-t, a helyszínek és infrastruktúra kiépítésével megbízott cég, a Solideo vezérigazgatóját, aki szerint a menet közben támadt problémák miatt a mostanra tervezett 89 százalékhoz képest van némi lemaradás, de ezt behozzák a következő hetekben-hónapokban.

Sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy három területen lépett fel késedelem: a Grand Palais munkálatainál, az olimpiai falu három épületénél és a Colombes uszoda, a szinkronúszás edzőközpontjánál, de ezek csak átmeneti, ledolgozható mulasztások.

„A célegyenesben vagyunk, most sprintelnünk kell” – fogalmazott helyzetértékelésében a párizsi olimpia szervezőbizottságának vezetője, Tony Estanguet, aki hozzátette: az eddig elvégzett hatalmas munka „hiábavaló, ha nem fejeződik be időre”.

Ami a konkrétumokat illeti, az ütemterv szerint a gondot okozó területek közül július 11-én avatják fel a főváros északi részén található La Chapelle sportközpontot, amely nyolcezer nézőt fogad majd a tollaslabda rendezvényeire július 27-től augusztus 5-ig, majd ugyanitt kerülnek sorra a ritmikus gimnasztika versenyei augusztus 8. és 10. között.

Március 1-jén kezdődnek meg a munkálatok a 14 és fél ezer sportolónak otthont adó, s a játékok után szociális lakásegyüttesként hasznosuló olimpiai falu problémás részein.

„A három, mintegy ötszáz sportoló befogadására alkalmas épület építése késésben van” – jelentette ki Ferrand.

Befejezésre várnak még az Aquatic Centre munkálatai, amely az egyetlen vadonatúj, kizárólag a játékokra tervezett, a szinkronúszásnak és a műugrásnak otthont adó épület.

A vizes események közül az úszóversenyeket a fedett Defence Arénában tartják, amely a helyi rögbicsapat tulajdonában van, és amelyet alaposan felújítanak, többek között egy uszodával is bővítik.

Április 19-én egy másik helyszín is csatlakozik a Párizs 2024 családhoz: a megújuló Grand Palais, az ezredfordulón az első nyári olimpiáját rendező Párizsban, az 1900-as világkiállításra épült emlékmű. A portál minősítése szerint „az akkori mérnöki bravúrral, lenyűgöző átlátszó kupolával megalkotott palota” több mint három éve születik újjá 466 millió eurós költséggel, s az idei olimpián a vívásnak (július 27.-augusztus 4.), majd a tekvondónak (augusztus 7-10.) lesz a színhelye.

Legfrissebb hírek

Gyorskorcsolyázásban született meg a hazaiak első aranyérme

Téli olimpia 2026
3 órája

Kettős svéd siker a női síatlonversenyen

Téli olimpia 2026
6 órája

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
7 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02
Ezek is érdekelhetik