„A kihívásokban is a lehetőséget keresik” – siketlimpikonokat köszöntöttek

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
2024.03.26. 16:51
null
Az Országházban köszöntötték a XX. téli siketlimpiáról hazatérő sportolókat, a magyar küldöttség egy ezüst- és két bronzérmet szerzett Erzurumban.

 

Minden szempontból rekordot döntött a XX. téli siketlimpia. Az eddigi legnagyobb létszámú, 17 tagú magyar csapat három éremmel, egy ezüsttel és két bronzzal tért haza a törökországi Erzurumból – ez volt sportolóink legeredményesebb szereplése a viadal történetében. Az érmeseket és helyezetteket kedd délután ünnepélyes keretek között köszöntötték az Országházban, az oklevelek átadásában Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár is segédkezett.

„A sport reményt ad, bárkinek képes megváltoztatni az életét – mondta köszöntőjében Schmidt Gábor. – A valaha volt legeredményesebb téli siketlimpiát zártuk. Büszkék lehetünk arra, ahová eljutott a magyar siketsport, példaértékű, hogy a versenyzők a lehetőséget keresik a kihívásokban.”

A téli siketlimpiák történetének első magyar érmét a harmadik helyen végző Cseke Viktória szerezte meg a női sakkozók blitz versenyében, míg csapatban a Cseke, Farkas Virág, Kajtár Dóra trió szintén bronzérmes lett. Női curlingcsapatunk ezüstérmet szerzett a nyolcas mezőnyben. A Magyar Hallássérültek Sportszövetségének elnöke, Tapolczai Gergely gratulált a versenyzőknek, megköszönte az edzők és a családtagok munkáját, valamint a sportért felelős államtitkárság támogatását.

„A magyar sport egységes és oszthatatlan, amelynek fontos része a siketlimpiai mozgalom – hangsúlyozta Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. – Tiszteljük, szeretjük és megbecsüljük egymást, elismerjük és ünnepeljük a nagyszerű eredményeket. Erős kifejezés, de helytálló, hogy a magyar indulók sporttörténelmi sikert értek el a téli siketlimpián.”

A fogadáson részt vett a siketlimpiák legeredményesebb élő magyar sportolója, Weltner Györgyné Ivánkay Mária asztaliteniszező, a Nemzet Sportolója, akit 90. születésnapja alkalmából köszöntöttek. A Magyar Hallássérültek Sportszövetségének munkáját a Fővárosi Önkormányzat is elismerte, amely Papp László-díjat adományozott a szervezetnek a magyar siketsport területén végzett tevékenységéért.

 

Legfrissebb hírek

Pádár Ildikó, Szabó László és Laurencz László bekerült a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnokába

Kézilabda
2026.08.25. 12:02

Schmidt Gábor: Van erő a sportágunkban

Kajak-kenu
2026.07.02. 14:23

Sukoró helyett Szegeden rendezik meg az idei egyetemi kajak-kenu vb-t

Kajak-kenu
2026.06.18. 16:40

Díjátadót és közgyűlést tartott a paralimpiai bizottság

Egyéb egyéni
2026.05.18. 18:08

Nem tartott bizalmi szavazást a Magyar Kajak-kenu Szövetség közgyűlése Schmidt Gábor elnökkel szemben

Kajak-kenu
2026.04.30. 13:50

A kajak-kenu szövetség elnöksége elutasította a bizalmi szavazást, kiáll Schmidt Gábor mellett

Kajak-kenu
2026.04.22. 19:48

Egyedülálló kajak-kenu mesterképzés indul szeptemberben Budapesten és Sukorón

Kajak-kenu
2026.04.08. 13:10

„Ezek olyan értékek, amiket nem szabad elengedni” – összefogás a magyar sportért

Egyéb egyéni
2026.04.03. 21:59