Schmidt Gábor: Van erő a sportágunkban

V. H. L.V. H. L.
2026.07.02. 14:23
null
Schmidt Gábor (Fotó: Kovács Péter)
Terjedelmesebb interjút adott a Magyar Kajak-kenu Szövetség honlapjának Schmidt Gábor, a szervezet elnöke, aki több témát is érintve áttekintette a sportág hazai helyzetét, beszélt az utánpótlás-képzésről és a Los Angeles-i olimpiával kapcsolatos várakozásokról is.

Továbbra is társadalmi munkában látja a a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöki posztját Schmidt Gábor, miután megszűnt helyettes államtitkári megbízatása. A szakember erről a szervezet honlapjának adott interjúban beszélt, amelyben jó néhány témát érintett, többek között a többek által kritizált Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémiáról is szót ejtett.

„Az akadémiai kormányrendeletben a hat regionális akadémiánk, valamint a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia Alapítvány jelenik meg nevesítve. Ezek öt éve az utánpótlás-nevelés legfontosabb színterei. A regionális akadémiák a vidéki bázisokat, illetve az utánpótlás-neveléssel is foglalkozó budapesti egyesületeket regionális alapon fogják össze. A fiatalok megszólításán túl feladatuk, hogy olyan programokat szervezzenek és olyan képzési, mérési rendszert alkossanak meg, amelynek köszönhetően a legjobbak a korosztályos válogatottakban tudják majd a sportág eredményességét tovább vinni. A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia Alapítvány által vitt programok közül én a Magyar Kajak-kenu Szövetséggel közösen létrehozott Kajak-kenu Módszertani Központot tartom a legfontosabbnak. Az itt zajló kutatások, mérések és szakmai munka ma már elengedhetetlenek a magas szintű felkészüléshez, enélkül lehetetlen lenne a világ élvonalában maradnunk. Meggyőződésem, hogy az itt létrejövő tudásbázis nemcsak a kajak-kenu, hanem az egész magyar sport számára kiemelkedő értéket képvisel” – jelentette ki Schmidt Gábor,

Az MKKSZ elnöke arról is beszélt, milyen a viszonya az állami sportirányítás új vezetőjével, Kálnoki-Kiss Attila államtitkárral, megjegyezve, hogy évtizedek óta ismerik egymást, és elárulta: szorosan együttműködtek annak érdekében, hogy az átadás-átvétel a lehető legkorrektebb módon történjen meg. 

Schmidt Gábor ezt követően áttekintette a sportág jelenlegi helyzetét, és beszélt arról is, mit várhatunk a kajak-kenusoktól a közelgő Los Angeles-i nyári olimpiai játékokon. A sportvezető szerint a jelenlegi legnagyobb kihívást az új kvalifikációs rendszer jelenti. 

„Teljesen új helyzetbe kerültünk, és úgy látom, hogy ezt még a versenyzőknek, az edzőknek és a versenyrendszerünknek is szoknia kell. A korábbi kettő helyett, most tíz versenyen kell jól szerepelni ahhoz, hogy meglegyen mind a 16 kvótánk. Különböző periódusokban ugyan, de két és fél éven keresztül végig jó formában kell lenni. Azonban nincs kétségem afelől, hogy az edzők felkészültségének és kiváló munkájuknak köszönhetően, a szövetségi kapitányokkal együttműködve sikeresen vesszük az akadályokat, ezt mutatja az első három verseny is. Néhány nap múlva jön az első tengerentúli világkupa, majd augusztusban a poznani világbajnokság, ahol igyekszünk hagyományainkhoz méltó módon szerepelni és persze sok pontot gyűjteni. (...) Férfi kajakban csodálatos eredmények születnek. Öröm látni, hogy Tótka Sándor, Kopasz Bálint, Varga Ádám, Nádas Bence és Csizmadia Kolos mellé felnőtt egy új generáció Kurucz Leventével, Fodor Bencével, Balogh Gergellyel és még sorolhatnám. Nem szeretnék terhet tenni rájuk, de úgy érzem kivételes lehetőség előtt állunk ebben a szakágban Los Angeles-t illetően. Kenuban az elmúlt ciklusok során mindig rossz érzéseim voltak. Álltunk a parton és fohászkodtunk, hogy döntőbe jussunk, de nem igazán voltunk ott az élmezőnyben. Ez most megváltozott, versenyben vagyunk férfi és női vonalon is az érmes helyekért. Én azt látom, hogy újra erős a magyar kenu és ez önbizalmat kell adjon mind a jelenlegi válogatott versenyzőknek, mind a jövő generációinak is. Ahol most problémáink vannak, az egyértelműen a női kajak. Mindig vannak hullámvölgyek valamelyik szakágban, de van még két és fél évünk, hogy a hölgyek ismét felzárkózzanak. Kiváló versenyzőink vannak, egyéniben Csikós Zsóka és Kőhalmi Emese is jó formában van, vagy mondhatnám az U23-asokból álló négyesünket is. De nem feledkezhetünk meg Gazsó Alida Dóráról és Lucz Annáról sem, ők kisebb-nagyobb sérülésekkel küszködtek az elmúlt időszakban, de ha sikerül felzárkózniuk, erős csapatunk lesz” – fogalmazott.

Az utánpótlás helyzetével kapcsolatban Schmidt Gábor egyértelműen derűlátó, továbbra is a sok a tehetség, s úgy érzi, a kajak-kenu az elkövetkezendő esztendőkben is a magyar sport „húzóágazata” lesz, nem kis mértékben köszönhetően a példaképeknek, a jelen versenyzőinek.

„Természetesen figyeljük a feltörekvő fiatalokat is. A válogatókon mindig ott vagyok Kadler Viktor és Oláh Tamás mellett, akik rendszeresen mondják, hogy kiket nézzek. Örömmel jelentem, hogy sok név elhangzik, ami azt jelenti, hogy van erő a sportágunkban. Ráadásul, ha ezek a versenyzők azt látják, hogy az előttük lévő generáció is eredményes, az mindig egy plusz töltést jelent számukra.”

 

 

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid: Úgy nyerek olimpiát, hogy Laci bácsi lesz mellettem

Úszás
5 órája

Kajak-kenu: Opavszky Réka végső célja a 2028-as olimpia

Utánpótlássport
Tegnap, 11:46

Kajak-kenu: jön a korosztályos vb, irány Kanada!

Utánpótlássport
2026.06.30. 16:54

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
2026.06.28. 04:30

Hét korosztályos magyar érem a maratoni kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.26. 19:32

Kajak-kenu: Csorba bizonyította, nem véletlen volt a tavalyi remeklés

Utánpótlássport
2026.06.26. 17:24

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat

Foci vb 2026
2026.06.26. 11:16

Kajak-kenu: a szövetségi kapitányok kijelölték a kanadai vk-ra utazó magyar csapatot

Kajak-kenu
2026.06.25. 16:22
Ezek is érdekelhetik