Cselgáncs Eb: Pongrácz Bence is bronzérmes

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.04.25. 19:26
A 66 kilogrammos Pongrácz Bence bronzérmet nyert a zágrábi olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.

 

A VSD 24 éves versenyzője a harmadik helyért kiírt mérkőzésen Alberto Gaitero Martínnal csapott össze. Az eddig két European Open-ezüstöt begyűjtő magyar még nem találkozott spanyol riválisával, aki kétszer is állt már Eb-dobogón: 2021-ben Lisszabonban harmadik, 2022-ben Szófiában pedig második lett.

Az első három és fél percben csak intéseket láthatott a közönség, ám ekkor a dunakeszi dzsúdós egy külső horogdobásra vazaarit kapott, 27 éves riválisa pedig a hátralévő időben már nem tudta utolérni őt.

Pupp Réka után alig harminc perccel Pongrácz szerezte meg a magyar cselgáncssport 56. Európa-bajnoki bronzérmét.

Az Európa-bajnokság pénteki versenynapján magyar részről Szegedi Dániel (73 kg), Ungvári Attila (81), Özbas Szofi (63) és Gercsák Szabina (70) lesz érdekelt.
 

 

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.08. 20:42

Cselgáncs: egy bronzéremmel zártak a magyarok a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 18:21

Cselgáncs: Üveges Attila a legjobb 16 közé jutott a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.05. 15:57

Cselgáncs: Szabó Réka bronzérmes a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.04. 17:33

Cselgáncs: jön a junior Európa-bajnokság Pozsonyban

Utánpótlássport
2025.09.03. 08:57

Cselgáncs: félig üres, félig tele a pohár a szófiai ifjúsági vb után

Utánpótlássport
2025.09.01. 19:24

Cselgáncs: egy ötödik és három hetedik hely a szófiai ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.08.30. 20:41

Cselgáncs: Csermák Dániel hetedik lett a szófiai ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.08.30. 14:05
Ezek is érdekelhetik