Lópucolás, nyergelés, lovasedzés: kikopó szavak az öttusából – ilyen Gulyás Michelle felkészülése

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2024.04.13. 11:06
(Fotó: Koncz Márton)
Lassan, szomorúan, de végérvényesen el kell fogadnunk, hogy a tradicionális sikersportágunkból, az öttusából kikopik és csak halvány emlék marad az egyik legszebb versenyszám, a lovaglás. Az utolsó olyan olimpiai felkészülésén látogattuk meg Gulyás Michelle világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes öttusázónkat, amikor a lovaglás még része a sportágnak. Balogh Gábor sportági elnöknek azonban más miatt fáj a feje, mint a sportág átalakulása, hiszen azt a nem kis vállalást tette, hogy békét teremt a sportág acsarkodó egykori klasszisai között.

 

Érdemes jól megjegyezni ezeket a képsorokat, mert alig néhány hónap és soha többet nem látjuk már ilyennek hatalmas tradíciókkal bíró sportágunkat, az öttusát. Kikerül belőle a lovaglás, utoljára a párizsi olimpián ülnek még lóra a versenyzők, köztük az egyik legkomolyabb magyar éremesélyes, Gulyás Michelle, akit a Csisztu Sport Cast stábja a Nemzeti Lovardában és egy úszóedzésen is meglátogatott a Duna Arénában a minap.

„A lovasedzőim is figyelnek arra, hogy minőségi munkát végezzünk, változatosak legyenek az edzések, és sokféle személyiségű lovon üljek. Hogy mindenféle típusú lovat tudjak kezelni stresszhelyzetben” – meséli a Nemzeti Közszolgálati Egyetem végzett nyomozója, Gulyás Michelle, aki nem véletlenül helyez ekkora hangsúlyt erre a számra, mivel a tokiói olimpián épp a lovagláson csúszott el a sikeresebb olimpiai szereplése. Michelle percre pontosan kiszámított napirendje, a szigorú edzésbeosztás, a kőkemény munka elképesztő elszántságot igényel, a magyar versenyző – sokak szerint – a hazai sportvilág egyik legnagyobb munkabírású alakja.

Balogh Gábor, a sportág nemrég megválasztott elnöke sem az a tétlenkedő alkat, de lesz is dolga, ha a sportágban az utóbbi években egymással szinte acsarkodó sportági klasszisok, olimpiai bajnokok között akar végre békét teremteni, s aki így beszél a videóban: „Etikai bizottságot kell létrehoznunk, pont azért, mert szeretnénk lezárni, és házon belül tartani ezeket a régi problémákat – van elég kihívás az öttusasport előtt” – mondja.

Persze más megoldandó feladatokról is beszél az elnök a Csisztu Sport Cast NSO Tv részére készült kivonatában, amelynek teljes epizódját vasárnap 11.00 órakor nézhetik meg a Csisztu Channel YouTube-csatornán.

 

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30