Schmidt Ádám: Minden eddiginél nagyobb támogatással segítjük a kis és közepes sportegyesületeket

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.04.19. 08:31
Schmidt Ádám idén is meghirdette a HISZEK Benned! Sport Programot (Fotó: Dömötör Csaba)
A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága a Sportegyesületek Országos Szövetségével együttműködésben idén is meghirdette a HISZEK Benned! sport programot.

A Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága a Sportegyesületek Országos Szövetségével együttműködésben idén is meghirdette a HISZEK Benned! Sport Programot. A kezdeményezés célja, hogy támogatást biztosítson azon kis és közepes sportszervezetek számára, amelyek az utánpótlás-nevelés terén nélkülözhetetlen munkát végeznek.

„A Sportért Felelős Államtitkárságnál az a célunk, hogy Magyarország egészségesebb, sportszerető nemzet legyen, és a gyerekek, a fiatalok is többet sportoljanak. Ebben a küldetésünkben kiemelten számítunk a sportegyesületekre is, ezért igyekszünk az egyes programjainkkal támogatást nyújtani a számukra. A HISZEK Benned! Sport Programot ezért idén minden eddiginél magasabb, 550 milliós forintos keretösszeggel hirdettük meg” – hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.

A programot a 2016-os elindítása óta óriási érdeklődés övezi és folyamatos a túljelentkezés.

„Az eddigi nyolc pályázati fordulóban 1 milliárd 800 millió forint segítette a magyar kis és közepes sportegyesületek támogatását, és több mint 4800 pályázat érkezett be, amelyek közül több mint 2700 részesült pozitív elbírálásban. Bízunk benne, hogy idén is nagy számban jelentkeznek az arra jogosult sportszervezetek a Sportegyesületek Országos Szövetsége honlapján meghirdetett pályázati kiírásra” – fogalmazott Deutsch Tamás, a SOSZ elnöke.

A HISZEK Benned! Sport Programra 2024. május 15-ig lehet jelentkezni.

 

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
2026.02.02. 15:06

Ünnepelt az NVESZ: a nem olimpiai sportágak kiválóságait köszöntötték

Egyéb egyéni
2026.01.30. 22:58

Schmidt Ádám: Fontosnak tartjuk, hogy a sport felívelő pályán maradjon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 20:32

Manhercz Krisztián: Látható a fejlődésünk, de csalódottság van bennünk

Vízilabda
2026.01.26. 16:16

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Schmidt Ádám: A Sportoló nemzet tanév valós élményekkel küzd a virtuális világ ellen

Egyéb egyéni
2026.01.16. 08:57

Schmidt Ádám: A magyar sport erejét jelzi, hogy már a legjobb tíz kiválasztása is óriási dilemma

Egyéb egyéni
2026.01.12. 20:46

Schmidt Ádám: a magyar családoknak óriási segítség a sporttámogatás

Egyéb egyéni
2026.01.05. 15:42
Ezek is érdekelhetik