Asztalitenisz: Póta Georgina nem jutott főtáblára a dzsiddai Grand Smashen

SZ. M.SZ. M.
2024.05.03. 19:29
null
Póta Georgina a főtábla előtti utolsó fordulóban kapott ki a szerb Izabela Lupuleszkutól (Fotó: WTT)
A WTT-sorozat Szaúd-Arábiában zajló Grand Smash-tornáján Póta Georgina a selejtező harmadik fordulójában három játszmában kikapott a szerb Izabela Lupuleszkutól, így nem jutott fel a főtáblára.

A szaúdi Grand Smash-tornán a főtáblára jutásért állt asztalhoz Póta Georgina (világranglista-68.), a selejtező harmadik fordulójában a szerb Izabela Lupuleszku (127.) volt az ellenfele. Kétszeres Európa-bajnokunk a Puerto Ricó-i Melanie Díaz elleni sima győzelem után izgalmas találkozón, a Madarász Dórával szembeni 3:2-es sikerrel szerzett jogot arra, egyetlen magyarként a harmadik körben is szerepelhessen. A Pótánál 15 évvel fiatalabb 24 esztendős szerb előzetesen nem tűnt legyőzhetetlennek, a rutin mindenképpen a magyar játékos esélyeit erősítette. Ezúttal azonban ez kevés volt a fiatalos lendülettel szemben, Lupuleszku mindhárom játszmát minimális különbséggel megnyerve jutott főtáblára Dzsiddában.

Póta kicsit fáradt volt, a szerb lány pedig nagyon jól játszott, s az is neki kedvezett, hogy nem tudtuk kizökkenteni a számára ideális gyors ritmusból” – értékelt férfiválogatottunk szövetségi kapitánya, Lindner Ádám.

A szombaton rajtoló főtáblás küzdelmekben így csak két párosunk révén vagyunk érdekeltek. Az Ecseki Nándor, Eric Jouti magyar, brazil kettős a a 16 közé jutásért a brazil Guilherme Teorodo, Vitor Ishiy duó ellen áll asztalhoz, míg a nyolcadik helyen kiemelt Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes páros az első fordulóban erőnyerő, a nyolcaddöntőben pedig az Eric Jouti, Ng Wing Lam (brazil, hongkongi)–Gárdos Róbert, Sofia Polcanova (osztrák) párharc győztesével találkozik.

WTT-SOROZAT, GRAND SMASH, DZSIDDA
Nők. Egyes. Selejtező. 3. forduló:
Lupuleszku (szerb)–Póta Georgina 3:0 (9, 9, 9)
 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
23 órája

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33