Centenáriumát ünnepelte a Budaörsi Sport Club

2024.05.24. 22:29
Nagyszabású sportnappal és gálavacsorával ünnepelte pénteken alapításának 100. évfordulóját a Budaörsi Sport Club.

Az esti ünnepségen Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a 129 éves MOB nevében köszöntötte a 100 éves klubot és kiemelte: az egyesület immár több cikluson keresztül ad olimpikonokat a magyar csapatba, ez szerinte bizonyítja, hogy az egyesületben remek szakmai munka folyik.

Somlyó Gergely, a Budaörsi Sport Club elnöke a közösség erejéről beszélt, amely szerinte a „mai rohanó világban” egyre nagyobb érték. Elmondta, hogy szakosztályaikban összesen 490-en sportolnak – idén várhatóan elérik az 500-as igazolt versenyzői létszámot –, de programjaikon keresztül kétezer budaörsit érnek el rendszeresen.

Az ünnepség keretében köszöntötték azt a négy sportolót – az asztaliteniszező Madarász Dórát és Póta Georginát, valamint a dzsúdós Ungvári Attilát és a teniszező Udvardy Pannát –, akik már kiharcolták a párizsi olimpiai szereplés jogát, illetve még reális eséllyel küzdenek az indulás jogáért. A kerek évfordulóra 200 oldalas könyv és film is készült a Budaörsi Sport Clubról, mindkét alkotást pénteken este mutatták be, s minden klubtag kapott belőlük egy-egy példányt.

 

Legfrissebb hírek

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:15

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18

Lisztes Krisztián: Picit fájó, hogy az atlantai csapatot kevésbé menedzselték jól

Magyar foci
2026.09.17. 09:19

A MOB több esetben mellőzte a közbeszerzési eljárást az ÁSZ szerint

Egyéb egyéni
2026.08.31. 13:18

Asztalitenisz: BL-elittornát rendeznek péntektől Budaörsön

Egyéb egyéni
2026.08.27. 16:46

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Plusz támogatást nyújt a MOB a szövetségeknek, marad az LA10 program

Egyéb egyéni
2026.07.10. 12:09