Sportrádió: „Lehmann Csongor el tudja hinni magáról, hogy érmet szerezhet Párizsban”

Vágólapra másolva!
2024.05.28. 17:46
Lehmann Csongor (Fotó: Dömötör Csaba)
Teljes az olimpiai indulók listája és a magyar versenyzők bíznak abban, hogy mind a három számot meg lehet tartani Párizsban. Lipták Tamás, a Magyar Triatlonszövetség szakmai igazgatója a Sportrádióban Szegő Tibornak értékelte a kétéves olimpiai ciklust.

„Véget ért az olimpiai kvalifikáció, ez egy kétéves folyamat volt. Úgy tűnik, hogy két férfi és egy női versenyzőnk áll rajthoz Párizsban, csak az egyéni versenyben fog tudni szerepelni Magyarország.” 

A szakmai igazgató Lehmann Csongorról is beszélt.

„Csongor el tudja hinni magáról, hogy érmet szerezhet Párizsban, és az szinte biztos, hogy a legjobb hatban benne van. Olyan kiugró eredményt érhet el, amiről eddig talán csak magunk között mertünk álmodni. Dévai Márk összetettben a harmincegyedik helyen végzett az olimpiai kvalifikáció során, éppen csak lecsúszott a top harmincról. Nagy fájdalom a magyar triatlonnak, hogy nem lesz három férfi versenyző, igaz, ez nem sok országnak jött össze. Bicsák Bence top harmincban maradt, ő a korábbi jó eredményeinek köszönhetően megtartotta a huszonkilencedik helyet” – mondta Lipták Tamás.

A Magyar Triatlonszövetség szerdán sajtótájékoztatón jelenti be, hogy kik képviselik hazánkat a párizsi olimpián.

A teljes interjút IDE KATTINTVA hallgathatja meg!

 

Legfrissebb hírek

Olimpiai kvalifikációs triatlon-vk-futam lesz június végén Tiszaújvárosban

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:43

Népsport: Párizs vad nomádja

Népsport
2026.01.22. 13:05

A jövő sztárjai: Lipták Tamás triatlonkapitány

Utánpótlássport
2026.01.12. 09:00

Los Angeles 2028: maximális létszámot céloz meg a Magyar Triatlonszövetség

Egyéb egyéni
2026.01.09. 11:17

Vámos Petra örül, hogy Metzben maradhat

Kézilabda
2026.01.07. 17:20

Triatlon: marad a bevált receptnél az utánpótlás

Utánpótlássport
2026.01.06. 09:09

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02

Szűcs Luca Budapesten és szerelme városában, Párizsban is edz

Egyéb egyéni
2025.12.30. 12:46
Ezek is érdekelhetik