Sznúker-vb: Wilson reméli, már nem Cristiano Ronaldo a gyermekei legfőbb példaképe

R. P.R. P.
2024.05.07. 11:37
Kyren Wilson a gyermekeivel a döntő után (Fotó: Getty Images)
Kyren Wilson és családja egész életüket arra tették fel, hogy Wilson egy napon sznúkervilágbajnok legyen. A 32 éves angol álma hétfőn valósággá vált, a Jak Jones legyőzésével a Crucible Színház királya lett.


Kyren Wilsonnak a vb-cím volt a hatodik elsősége pontszerző tornákon, és először nyerte meg Triple Crown-tornák egyikét (világbajnokság, Egyesült Királyság bajnoksága, Masters). Az 500 ezer font (227 millió forint) és az ezzel járó 500 ezer pont a világranglista harmadik helyére repítette fel.

„Hatéves korom óta álmodtam erről – mondta Wilson a döntő után. – Pont így képzeltem el a győzelmet, a családommal együtt. Nagyon megviselt, amikor a 2020-as döntőben kikaptam Ronnie O’Sullivantől, és összetört volna a szívem, ha az maradt volna az egyetlen lehetőségem. Emlékszem, mennyire kimerült voltam négy éve az első szakasz után, de most teljesen jól éreztem magam. Amikor láttam Jaket, azt gondoltam, hogy szenved, és ez volt az a pillanat, amikor igazán megindultam. 7–0-s vezetésnél arra ügyeltem, hogy ne veszítsek el nagy különbséggel egy szakaszt, és hogy ellenfelemet nehéz pillanatok elé állítsam.”

Egyéb egyéni
2024.05.06. 23:12

Sznúker-vb: Kyren Wilson az új világbajnok!

Jak Jones nagyot küzdött a végén, de a 12. helyen kiemelt angol lett a Crucible új királya.

 

Felkészülés, diéta, erőnlét – ezek voltak a legfontosabbak Wilsonnak, akinek a felkészülését a bátyja is segítette.

„Fontos volt, hogy a torna alatt végig nagyszerűen aludtam. Hiszem, hogy többszörös világbajnok lehetek. Remélem, az első volt a legnehezebb.”

„Szeretnék elnézést kérni Jaktől, hogy akkorát ordítottam a meccsgolyó belökésénél, de ez olyan sokat jelentett mindannyiunk számára – idézi a BBC Wilsont. – A szüleim egész életüket feláldozták azért, hogy itt lehessek, ugyanígy a bátyám és a feleségem is, és még sokáig folytathatnám a listát. Kőkemény csapatmunka volt.”

„Talán az eredményemmel motiválhatom a fiatalabb generációt és a gyermekeimet is. Nemrég egy interjúban a sportolói példaképükről kérdezték őket, és Cristiano Ronaldót nevezték meg. Remélem, most már én vagyok előrébb!”


 

 

Legfrissebb hírek

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2026.10.15. 17:09

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

„Le kéne állni a botoxszal” – a korábbi Palace-elnöknek üzent Cristiano Ronaldo

Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:42

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

„Nem becsülik meg annyira, amennyire kellene” – Cristiano Ronaldo édesanyja védelmébe vette a fiát

Minden más foci
2026.10.08. 17:25

„Ott hibázott, hogy nem küldte el a...” – a brazilok legendája megvédte Cristiano Ronaldót

Minden más foci
2026.10.08. 16:32