Öttusa-vb: Guzi és Gulyás döntős Kínában

Vágólapra másolva!
2024.06.13. 11:46
A tavalyi budapesti világkupa-versenyen a dobogó első két helyén végzett Gulyás Michelle (balra) és Guzi Blanka (Fotó: Árvai Károly)
Az első női elődöntőből mindkét magyar – Guzi Blanka és Gulyás Michelle – döntőbe jutott az öttusázók kínai olimpiai kvalifikációs világbajnokságán, Csengcsouban.

 

A keddi selejtezőből mind a négy magyar induló továbblépett, így ott lehetett a csütörtöki elődöntőben, melyben két 18-as csoportból az első kilenc-kilenc hellyel lehetett a fináléba kerülni. 

A szerdai körvívás eredménye alapján az A-csoportban Guzi Blanka 17 sikeres és 18 vesztett asszóval hetedik volt a csütörtöki kezdésénél. A bónuszvívásban nem tudott győzelmet aratni, a 200 méteres úszásban pedig 2:14.61 perccel hetedik volt. A négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásnak hatodikként vágott neki, végül 11:36.78 perces negyedik eredménnyel harmadikként ért célba.

Ugyanitt az olimpiai kvótás Gulyás Michelle a negyedik helyről kezdett annak köszönhetően, hogy egy nappal korábban 19 ellenfelét győzte le és 16-tól kapott ki. A bónuszvívásban ő sem szerzett pluszpontot, a medencében viszont 2:10.56 perccel a leggyorsabb volt. A kombinált számot a negyedik helyről kezdte és 12:03.52 perccel – amely a tizedik idő volt – hatodikként végzett.

A B-csoportban Erdős Rita és Bauer Blanka szerepel majd.

A nap elején megrendezték a férfi elődöntősök körvívását, melyben a mieink jól szerepeltek: az olimpiai kvótás Bőhm Csaba 22, Szép Balázs 21 győzelmet aratott 12, illetve 13 vereség mellett, míg Demeter Bence 19/15-tel, Bereczki Richárd pedig 16/18-cal végzett. A 36-os mezőny egy fővel csökkent, mert az egyiptomi Ahmed el-Gendi – a nemzetközi szövetség eredményközlője szerint – nem fejezte be a számot. A pénteki elődöntőből továbbjutók a szombati fináléba is magukkal viszik ezt a vívóeredményt.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa-vb: mestermunka a két Blankától a női elődöntőben Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.29. 20:25

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30
Ezek is érdekelhetik