A Magyar-vándor hét éven át tartó veretlenséget eredményezett

SZ. Z.SZ. Z.
2024.07.24. 08:18
A párizsi játékok kezdetéig sorozatunkban száz olimpiai történetet elevenítünk fel.
Magyar Zoltán gyakorlat közben (Fotó: Getty Images)

LOVAS NEMZET A MAGYAR! Ezt kiválóan bizonyították tornászaink is a nyári olimpiai játékokon, akik közül négyen is aranyérmes lettek lólengésben. Pelle István 1932-ben, Magyar Zoltán 1976-ban és 1980-ban, Borkai Zsolt 1988-ban (hármas holtversenyben) és Berki Krisztián 2012-ben ünnepelhetett.

Mindannyian fantasztikus sportolók voltak, de Magyar Zoltán közülük is kiemelkedik a sportágra gyakorolt hatása miatt. A világversenyeken 1973 és 1980 között veretlen (három-három vb- és Eb-cím, két olimpiai arany) magyar tornász nevéhez fűződik a Magyar-vándor, valamint az orsó és a szökkenő vándor első bemutatója.

„Az edzőm, Vigh László találta ki, úgy vélte, az az irány, amely felé akkor a lólengés tartott, az a szögletes előadásmód, amelyben csak gyűrték a lovat, nem jó. Helyette páros köröket kell csinálni a szeren, ami ugyan rizikósabb, de sokkal szebb. Először talajon gyakoroltuk, magnéziával virágokat rajzolt nekünk Vigh László, azokon mentünk végig páros köröket csinálva” – mondta a róla elnevezett elem létrejöttéről a 70. születésnapja alkalmából a Nemzeti Sportnak adott interjújában 2023. december 13-án.

Magyar már az 1972-es olimpián is megpróbálkozott a ló feletti körözéssel, de akkor még sem mentálisan, sem fizikailag nem állt készen arra, hogy a saját maga által elvárt magas színvonalon kivitelezze – a selejtezőben le is esett a lóról. Aztán az egyéni összetett fináléjában már sikerült neki bemutatni, hogy aztán egy évvel később az Európa-bajnokságon beinduljon a hét éven át tartó veretlenségi sorozata.

Hiába filmezték az ellenfelek, köztük az akkoriban nagyhatalomnak számító japánok is, nem tudták lemásolni a technikáját. 1976-ban Montrealban a játékok másik sztárjával, Nadia Comaneci-csel szemben ő ugyan a tíz pontot nem kapta meg a gyakorlatára (9.900 ponttal jutalmazták), mégsem férhetett kétség a győzelméhez, amit aztán négy évvel később Moszkvában megismételt.

Kétezertizenkettő nemcsak Berki Krisztián londoni sikere miatt volt emlékezetes a magyar tornasport történetében, hanem azért is, mert Magyart akkor választották be a Tornászok Nemzetközi Hírességek Csarnokába, 2015 óta pedig a Nemzet Sportolója címet is büszkén viselheti. 

 

Legfrissebb hírek

Két magyar érem született a nagyváradi aerobik-világkupán

Egyéb egyéni
2026.08.03. 17:30

Az Európai Tornaszövetség engedélyezte az orosz szimbólumok használatát

Torna
2026.07.30. 19:50

Torna: a KSI-s lányok szerepeltek a legjobban az ifjúsági ob-n

Utánpótlássport
2026.07.27. 14:30

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
2026.07.26. 16:31

Mészáros Krisztofer és Mayer Gréta a bajnok

Torna
2026.07.25. 19:02

Torna: Horváth Áron nyert egyéni összetettben a junioroknál Linzben

Utánpótlássport
2026.07.18. 19:59

Népsport: Tökéletes gyakorlat, hétszer

Népsport
2026.07.18. 12:06

Visszatér Sunisa Lee kétszeres olimpiai bajnok tornász

Torna
2026.07.14. 22:04