Kovács „Kokó” István: Aki olimpiát akar nyerni, annak ki kell zárnia a külvilágot

B. Z.B. Z.
2024.07.24. 14:06
S. Tóth János és Kovács István (Fotó: Mravik Gusztáv)
„Akasztották a hóhért”, vagyis Kovács Istvánt a tusnádfürdői Buzánszky Jenő Sportteraszon: miután moderátorként kérdezte Rákosi Gyulát, a következő beszélgetésben őt faggatta S. Tóth János, lapunk vezető szerkesztője. Nem szokatlan a kettős szerep a népszerű „Kokónak”, hiszen nem is „csak” két, hanem négy karriert is felépített már: olimpiai bajnok amatőr ökölvívóból lett profi világbajnok, majd neves sportvezető és médiaszemélyiség, televíziós riporter.

„Mindegyik szerepemben ugyanolyan jól éreztem magamat – mondta Kovács István. – A pályafutásom nagyobbik részében én válaszoltam a kérdésekre, talán a népszerűségemhez az is hozzájárult, hogy mindig próbáltam összetett mondatokkal válaszolni, kielégíteni az emberek kíváncsiságát.”

Kokó visszatekintett az olimpiai aranyához vezető útra. „Barcelonában szerepeltem először olimpián 1992-ben, harmincegy nemzetközi győztes meccs után az aranyért mentem Barcelonába, és a bronzérmet huszonkét évesen óriási kudarcként éltem meg, utána nehezen találtam vissza a helyes útra, de ennek a feldolgozása is kellett ahhoz, hogy aztán 1996-ban aranyat nyerhettem.”

Azt is elmondta: aki olimpiát akar nyerni, annak teljesen mindegy, milyen az az olimpia, hol rendezik, milyenek a körülmények. Csak úgy lehet nyerni, ha az ember teljesen kizárja a külvilágot, és csak a céljára fókuszál.

 

 

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
16 órája

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

Atlétikai Világdöntő: olimpiai és világbajnok magyar sportolók gáláznak a sprintváltóban

Atlétika
2026.09.07. 16:08

Megjelent A magyar boksz aranykönyve

Ökölvívás
2026.08.31. 16:43

Los Angeles 2028: Magyarország rendezheti az utolsó ökölvívó olimpiai világkvalifikációs tornát

Ökölvívás
2026.07.31. 11:06

Kovács István vezeti Messiék záró csoportmeccsét

Foci vb 2026
2026.06.24. 15:24

Három nap alatt kell csodát tennie Hervé Renard-nak

Foci vb 2026
2026.06.20. 15:41