Csongrádi László csak szeretné visszakapni az olimpiai aranyérmét

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.09.13. 11:32
null
Betörők lopták el Csongrádi László olimpiai aranyérmét (Fotó: Kovács Tamás/Fb)
Mint arról beszámoltunk, kedd késő este betörtek Csongrádi László, a szöuli olimpián győztes magyar kardcsapat tagjának házába, s ellopták többek között a bajnok aranyérmét is. A döntőben csereként pástra lépő korábbi kiváló vívó a Nemzeti Sportrádiónak mondta el, mi is történt azon az estén, amikor besurranó tolvajok jártak nála.

 

„Este olyan fél tíz, tíz körül bementem a szobámba és lefeküdtem aludni. Én mindent hermetikusan zárok, semmi nem maradhat nyitva, de kereszthuzat miatt most mégis nyitva maradt a szobaajtó, mert hőség volt, s arra lettem figyelmes, hogy valaki a szemembe világít egy zseblámpával. Sokadik kérdés után, hogy »Ki az?«, végül üvöltve rontottam ki a teraszra és felkapcsoltam a villanyt, de nem láttam senkit. A szemembe villanó elemlámpa fénye miatt nem láttam, hogy ki lehetett az, se azt, hogy kicsi, nagy, magas, alacsony, semmit. De egy szellem nem visz el dolgokat. Körbenéztem, hogy mi történt, és meglepve láttam, hogy a házban minden ajtó nyitva volt, mindenhol volt a betörő. Később a rendőrség megállapította, hogy a besurranó tolvaj legalább fél órát, de lehet, hogy egy órát is eltöltött a házban” – idézte fel a történteket Csongrádi.

Az olimpiai bajnok kardvívó elmondta, a házban körülnézve vette észre, hogy az olimpiai aranyérme, amelyet egy fotózás miatt vett elő és hagyott elöl, eltűnt. 

„Én is sok hibát követtem el, verem a fejem a falba, de ez valószínűleg valamilyen sorsszerűség kell legyen, vagy isteni óhaj. Ami az érmet illeti: egy „kapcarongyba” volt csak becsomagolva, egyedüliként az összes érmem közül, ami a fotózás miatt elő volt pakolva. Csak ezt vitte el, ráadásul a teraszon teljes nyugalomban kivette a dobozából. Azt ugyanis megtaláltam a tornácon. Amikor megriasztottam a betörőt, az érem már a zsebében volt” – mondta a Nemzeti Sportrádiónak Csongrádi, aki elárulta azt is, nem akarja, hogy az elkövetőt büntessék, csak szeretné visszakapni az érmét.

Egyéb egyéni
2024.09.12. 19:08

Betörők lopták el szöuli olimpiai bajnokunk aranyérmét

Csongrádi László a férfi kardcsapat tagjaként győzött 1988-ban.

 

Csongrádi kitűnő vívással járult hozzá a szöuli aranyhoz, amikor 8:4-es hátrányról verte meg a szovjet válogatottat a magyar kardcsapat, amelyben Csongrádi László a Bujdosó Imre, Gedővári Imre, Nébald György, Szabó Bence kezdőcsapat mellett volt tartalék, de Nébald sérülése miatt pástra lépett a szovjetek elleni döntőben.

A teljes beszélgetés ide kattintva meghallgatható.

Legfrissebb hírek

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
2025.09.12. 09:37

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Baráth Botond az ír-magyarról: A bíró teljesen elvesztette a kontrollt

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:20

Izrael nagykövete szerint a magyarországi stadionok fantasztikusak – válogatottjuk ismét hazánkban játszik

Foci vb 2026
2025.09.07. 21:16

1972. szeptember 5. – a nap, amely örökre megváltoztatta a sport világát

Egyéb egyéni
2025.09.07. 15:56

Tóth Tímea Herremről: Erős személyiség, ki fog ebből mászni

Kézilabda
2025.09.05. 19:28

Vb-selejtező: Csábi József és Hamar István is bízik a portugálok elleni pontszerzésben

Magyar válogatott
2025.09.02. 17:04
Ezek is érdekelhetik