Térdműtétje után edzésbe állt Kovács Zsófia

2024.09.24. 19:30
Kovács Zsófia (Fotó: Dömötör Csaba)
Három héttel térdműtéte után elkezdheti a kisebb edzéseket Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnok tornász.

 

Az M4 Sportnak kedden elmondta: nehéz volt az elmúlt egy éve, nagyon sok minden történt vele. Kovácsnak tavaly szeptemberben elszakadt a keresztszalag a térdében, a műtétje sikeres volt, a felépülése a tervek szerint haladt, de csak egy versenyen – június utolsó hétvégéjén Bukarestben – tudott indulni. Ott felemáskorláton dőlt el az olimpiai országkvóta sorsa közte és Székely Zója között. A selejtezőben Székely pontszáma volt nagyobb, Kovács csak első számú tartalék volt, végül mégis rajthoz állhatott a döntőben, ahol megelőzte honfitársát, ezzel kijutott a párizsi ötkarikás játékokra.

„Úgy éreztem, hosszú út végén sikerült a csúcsra érni ezzel a kvótával, megkoronázta, hogy kiutazhattam a harmadik olimpiámra” – elevenítette fel Kovács Zsófia. A francia fővárosban azonban a pódiumedzésen megsérült a műtött térde, ezért mégis Székely versenyezhetett helyette.

„Nagy szívfájdalom volt, hogy az utolsó pillanatban maradtam le az olimpiai indulásról” – szögezte le. Elmondta: hazatérve tudta, hogy újabb műtét vár rá, a beavatkozásra szeptember 4-én sor is került.

„Ez a második műtét nem volt nagy, inkább egy tisztító műtét volt, a porc is sérült, ezt eltávolították, miként a csavarokat is az előző beavatkozásból – árulta el. – Szerencsére jól halad a rehabilitáció, most már elkezdhetem a kisebb edzéseket is.”

Előretekintve azt mondta: a második beavatkozás után igyekszik maga mögött hagyni a múltat és a jövőre koncentrálni, valamennyi eszközzel segíteni a gyógyulás folyamatát, ez most az elsődleges számára, nem tűzte ki magának a visszatérés tervezett időpontját.

„A lábamat még hosszú ideig szeretném használni, az a legfőbb, hogy rendbe jöjjön” – emelte ki Kovács.

 

Legfrissebb hírek

Két magyar érem született a nagyváradi aerobik-világkupán

Egyéb egyéni
2026.08.03. 17:30

Az Európai Tornaszövetség engedélyezte az orosz szimbólumok használatát

Torna
2026.07.30. 19:50

Torna: a KSI-s lányok szerepeltek a legjobban az ifjúsági ob-n

Utánpótlássport
2026.07.27. 14:30

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
2026.07.26. 16:31

Mészáros Krisztofer és Mayer Gréta a bajnok

Torna
2026.07.25. 19:02

Torna: Horváth Áron nyert egyéni összetettben a junioroknál Linzben

Utánpótlássport
2026.07.18. 19:59

Visszatér Sunisa Lee kétszeres olimpiai bajnok tornász

Torna
2026.07.14. 22:04

Triatlon: a kirakós minden darabja a helyére került Hamburgban

Egyéb egyéni
2026.07.13. 18:53