Torna: Mészáros Krisztofer aranyérmes talajon a szombathelyi vk-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2024.10.05. 18:02
Mészáros Krisztofer aranyérmes! (Fotó: Dömötör Csaba)
Mészáros Krisztofer talajon győzött a szombathelyi Challenge világkupa-viadalon szombaton, Mayer Gréta ugrásban a második lett.

 

Három szer, három döntő – ez volt a minimális elvárása saját magával szemben Mészáros Krisztofernek a szombathelyi Challenge világkupaversenyen. 

Ezt pénteken a selejtezőben teljesítette Szűcs Róbert tanítványa, hiszen talajon és nyújtón a legmagasabb pontszámmal jutott döntőbe, míg korláton hatodikként kvalifikált. 

Szombaton az Aréna Savariában a nőknél az ugrás és a felemás korlát, a férfiaknál a talaj, a lólengés és a gyűrű nyolc-nyolc legjobbja léphetett pódiumra – négy magyarral, hiszen Mayer Gréta ugrásban, Kutasi Hanna felemás korláton, Kiss Balázs pedig gyűrűn jutott a fináléba. 

Már persze Mészáros Krisztofer mellett, akit talajon utolsóként szólítottak. 

A győriek olimpiai kilencedik tornásza remek gyakorlatot mutatott be, és magabiztosan nyerte a szert. 

„Megcsináltam, amit akartam, teljes mértékben elégedett lehetek – nyilatkozta Mészáros Krisztofer. – Egy fokkal még jobb gyakorlatot csináltam, mint a pénteki selejtezőnek. Örülök ennek is, és annak is, hogy ilyen sokan kijöttek az Aréna Savariába. Utolsóként tornázni nem nagyon szeretek, mert amellett, hogy sokat kell várnom, míg bemutathatom a gyakorlatokat, látom az ellenfeleim pontszámait – ezt kizárni nem tudom, hiszen nagy a kivetítő, ahol a pontokat feltüntetik, és hallom is, amikor bemondják –, úgyhogy mindig tudom, mit kell elérnem ahhoz, hogy ott legyek a mezőny elején. Ez néha terhet jelentem, de próbáltam azért nem foglalkozni ezzel Szombathelyen sem.”. 

Vasárnap Mészáros Krisztofer korláton és nyújtón lép pódiumra, és abban biztosak lehetünk, hogy nem fogja elégedett zárni a vk-viadalt, ha a szombati arany mellé nem tesz másik – legalább egyet. 

„Jó a tipp – mosolygott Mészáros Krisztofer. – Korláton és nyújtón is jó gyakorlatot csináltam a pénteki selejtezőben, sajnos korláton becsúszott egy hiba, ha az nincs, azon a szeren is a legjobb pontszámmal jutottam volna be a döntőbe. Hiba nélkül szeretnék tornázni vasárnap, és újabb érmet, akár aranyérmet szerezni.” 

TORNA
CHALLENGE VILÁGKUPAVERSENY, SZOMBATHELY
Férfiak. Talaj: 1. Mészáros Krisztofer 14.433, 2. Lidbeck (svéd) 13.833, 3. Crouch (brit) 13.800. Lólengés: 1. Edoardo De Rosa (olasz) 15.133, 2. Targhetta (olasz) 14.933, 3. Siao Jü-csan (tajvani) 14.633. Gyűrű: 1. Nyikita Szimonov (azeri) 14.700, 2. Lin Kuan-ji (tajvani) 14.266, 3. Pilakouris (ciprusi) 14.100, …6. Kiss Balázs 13.666. Nők. Ugrás: 1. Darija Jasszinszkaja (kazah) 13.166, 2. Mayer Gréta 13.016, 3. Bohle (osztrák) 12.833. Felemás korlát: 1. Charlotte Booth (brit) 13.266, 2. Paulsson (svéd) 13.033, 3. Mordenti (luxemburgi) 12.933, 4. Makai Lilla 12.733

 

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Atlétikai Világdöntő: olimpiai és világbajnok magyar sportolók gáláznak a sprintváltóban

Atlétika
2026.09.07. 16:08

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23