A közmédia Sportkommentátor Programjának legjobbjai már kollégáink között vannak – Székely Dávid

2024.11.05. 17:02
(Fotó: MTVA/Csöndör Kinga)
A rekordszámú jelentkezőből a közmédia Sportkommentátor Programjába kiválasztott és sikeres vizsgát tett hallgatók vettek át oklevelet az M4 Sport csatornaigazgatójától. Székely Dávid kiemelte a program utánpótlás-nevelésben játszott szerepét és sikerét: mostanra többen a Nemzeti Sportrádió csapatát erősítik.

A közmédia legutóbbi Sportkommentátor Programjának keretében 19 fiatal tett sikeres vizsgát, akik a szakma és a sport-televíziózás alapjait az M4 Sport stúdiójában, Magyarország legnézettebb sportcsatornájának munkatársai – Mohay Bence, Tóth Attila, Ujvári Máté, Varga Ákos, Varga Péter – segítségével sajátíthatták el. A tanulók bekapcsolódtak a mindennapi munkába, a szerkesztőségi létbe, próbaközvetítéseken próbálhatták ki magukat és részesei lehettek a nyári sporteseményeknek.

„A program során olyan fiatal tehetségeket sikerült kiválasztani, akik közül többen is szinte adásképes közvetítést produkáltak a vizsgájukon. Fontos az utánpótlás-nevelés, és ebben elengedhetetlen szerepe van ennek a programnak, amit ez az eredmény ismét bizonyít. Fontos, hogy ebben a képzésben a diákok olyan szerteágazó tudást szereztek, ami egyedülálló az országban” – emelte ki az M4 Sport csatornaigazgatója. Székely Dávid hozzátette, hogy sokan már a Nemzeti Sportrádió munkatársai, illetve sokukban látnak lehetőséget, hogy az M4 Sport és a közmédia állandó munkatársai legyenek. A jelentkezők többségét a labdarúgás, a kézilabda és a Formula–1 vonzotta – számolt be róla korábban a csatornaigazgató.

 

 

Legfrissebb hírek

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Bognár György: Három ilyen bírót Pakson is találtunk volna – videók

Európa-konferencialiga
2026.07.24. 07:31

MTVA: a labdarúgó-világbajnokság döntője az év eddigi legnézettebb műsora Magyarországon

Foci vb 2026
2026.07.20. 14:14

Az MTVA 6 milliárd forintot, a Szerencsejáték Zrt. 9 milliárdot fizet az MLSZ-nek

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 18:46

Az MTVA 6 milliárd forintot fizet a magyar meccsek közvetítési jogaiért

Labdarúgó NB I
2026.07.16. 15:21

Fölszállott a hattyú – dokumentumfilm az ETO FC bajnoki címéről

Labdarúgó NB I
2026.07.16. 14:17

A következő idényben is a közmédia közvetíti a labdarúgó NB I-et!

Labdarúgó NB I
2026.07.14. 21:19

Közel a bejelentés: NB I-es meccsek az M4 Sporton

Labdarúgó NB I
2026.07.11. 08:31