Ismét van magyar a vívás nemzetközi vezérkarában

I. SZ.I. SZ.
2024.11.30. 21:16
Tamás Henriettének Alisher Uszmanov gratulál, középen Kamuti Jenő (Fotó: Bizzi Team)
A Nemzetközi Vívószövetség Taskentben megtartott kongresszusán beválasztották a FIE végrehajtó bizottságába Tamás Henriette-et, így ismét van magyar a sportág nemzetközi vezérkarában – tájékoztatta szerkesztőségünket a magyar szövetség.

 

Bekerültek a magyar jelöltek a fontos bizottságokba a Nemzetközi Vívószövetség (FIA) taskenti kongresszusán – számolt be róla a hazai szövetség oldala.

A legmagasabb szintű, végrehajtó testületbe, a COMEX-be bejutott szombaton Tamás Henriette, a Magyar Vívószövetség főtitkára, míg a bírói bizottságba Varga Katalin, a jogi bizottságba Czeglédy Edina, a marketing bizottságba Prosits Attila, az orvosi bizottságba Kamuti Jenő, az etikaiba pedig Soproni Szabó Benedek.

„A magyar vívás újabb sikere ez a sok tagság, amelyet megszavaztak a nemzetek. Ehhez hasonlóra régen volt példa – idézte a hunfencing.hu oldal Tamás Henriettét. – Természetesen nagyon örülök, hogy bekerültem a legfontosabb döntéshozó testületbe, de legalább annyira fontos a számomra, hogy valamennyi bizottságba bejutott az a honfitársunk, akit erre jelöltünk.” 

FRISSÍTÉS: A magyar szövetség elnöke, Csampa Zsolt másnap Facebook-oldalán számolt be róla, hogy Tamás Henriettét a FIE alelnökének is megválasztották.

„Tamás Henriette honlapunknak beszámolt arról, hogy őt a Comexen belül az orvosi bizottság felügyeletével bízták meg. A végrehajtó bizottság megválasztotta továbbá a különböző tanácsok tagjait is, melyekbe újabb magyar jelöltek kerültek be. Az edzői testületbe Gárdos Gábor, a fegyelmi testületbe Bartóki-Gönczy Balázs, a Fair Play-testületbe Deregán Gábor jutott be, gratulálunk!” – olvasható a hazai szövetség oldalán. 

A tagság ismét Aliser Uszmanovot választotta elnöknek Üzbegisztán fővárosában. A 71 éves, orosz-üzbég kettős állampolgárságú üzletember először 2008-ban került a FIE élére, majd 2012-ben, 2016-ban és 2021-ben is bizalmat kapott, de negyedik ciklusa mindössze egy évig tartott, mert 2022 márciusában az ukrajnai orosz invázió sportdiplomáciai következményeként bejelentette, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti elnöki tevékenységét.

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:53

A cél, hogy Los Angelesben négy csapattal legyen ott a magyar vívás

Egyéb egyéni
2026.09.23. 10:38

Vívás: minőségi utánpótlás marad a női kardszakágban

Utánpótlássport
2026.09.19. 18:37

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Vívás: esélyesek sikere a junior tőrözök válogatóin

Utánpótlássport
2026.09.15. 17:35

Vívás: Rózsás Júlia a ranglista éléről kezdi az új évadot

Utánpótlássport
2026.09.12. 16:54

Vívás: A junior tőrözők nyitják az új versenyszezont

Utánpótlássport
2026.09.09. 16:05

Népsport: Svarci bácsi nehezen bocsátott meg

Népsport
2026.09.09. 08:56