Olimpia 2036: India szándéknyilatkozatot küldött a NOB-nak

D. Á./MTID. Á./MTI
2024.11.05. 18:06
Fotó: Getty Images
Az Indiai Olimpiai Bizottság szándéknyilatkozattal hivatalosan is jelezte érdeklődését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felé a 2036-os nyári olimpia és paralimpia megrendezésére.

 

Az indiaiak még nem jelöltek meg kandidáló várost, de a nyugati Gudzsarát államban található, közel kilencmillió lakosú Ahmedábádot a lehetséges helyszínek között emlegették.

A tizenkét év múlva esedékes nyári olimpia házigazdai szerepe iránt többen is érdeklődnek. India mellett már kinyilvánította szándékát többek között Lengyelország, a chilei Santiago, Isztambul, Doha, két spanyol város, Barcelona és Madrid is, valamint Nusantara, Indonézia új fővárosa. A lehetséges pályázók sorában ott van Budapest is.

Egyéb egyéni
2024.11.05. 08:42

Olimpia 2036: Budapest kiindulási helyzete jobb, mint hét évvel ezelőtt volt

Sorban állnak az országok a következő, még szabad nyári ötkarikás játékok megrendezéséért.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság teljesen átalakította az olimpiai helyszínkiválasztást. Pályázat nincs többé, helyette kétszakaszos szakmai párbeszéd alapján választanak új helyszíneket. Az első szakasz egy tájékozódási folyamat, amely pusztán ismeretszerzés, felmérés és a megvalósíthatóság vizsgálata. Semmire nem kötelez és nem minősül olimpiára való jelentkezésnek. Célja annak a felmérése, hogy az érdeklődő ország vagy város rendezhetne-e úgy olimpiát, hogy az számára egyértelműen előnyös és igazodik az olimpiától független fejlesztési terveihez, szükségleteihez. A tájékozódási folyamatból az érdeklődő fél bármikor kiszállhat. Ha végigcsinálja, akkor pedig egy megvalósíthatósági jelentést kap a NOB-tól. A folyamat hossza két-három év.

A NOB 2027–2029 előtt nem választ új házigazdát.

Az idei párizsi játékok után 2028-ban Los Angeles, 2032-ben pedig az ausztráliai Brisbane lesz a házigazda.

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
16 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

A dél-koreaiak első ázsiai csapatként bejutottak a Davis-kupa nyolcas döntőjébe

Tenisz
2026.09.19. 11:10

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53