Rácz Félix már az első hazai pusztakezes rendezvényen telt házra számít

Vágólapra másolva!
2024.11.05. 12:07
Rácz Félix (Fotó: Árvai Károly)
Már az első, jövő év elejére tervezett rendezvényén telt házra számít Rácz Félix, aki Peszlen Ferenccel és Tóth Csabával együtt szeptemberben megalapította a Magyar Pusztakezes Szövetséget.

Az ismert bokszpromóter az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában kedden elárulta, hogy tizenheten jelentkeztek aznap, amikor egy Facebook-posztban bejelentette a szövetség megalakulását. Mint mondta, a pusztakezes küzdelem az ökölvívás elődje, a sportág szabályai szerint zajlik, de kesztyű nélkül.

„Az ökölvívás a modernizált pusztakezes, hiszen van kesztyű, majd kitalálták a fejvédőt” – tette hozzá.

A mérkőzésekre nem négyszög, hanem kör alakú, nyolcoszlopos ringben kerül sor.

Az első eseményükön a 17 jelentkezőből egyelőre csak kettő közreműködésére számítanak, mert „szisztematikus növekedést” szeretnének bázisra és eseményszámra vonatkozóan egyaránt, ráadásul többeken azt érezte, hogy csak levezetésként gondolnak a pusztakezes küzdelemre, miközben ez éppen nem az.

„A másik tizenöt elkezdhet azon gondolkodni, hogy egy következő eseményen adott esetben kipróbálhatják magukat” – folytatta.

Rácz Félix beszélt arról is, hogy az angolszász országokban nagy a népszerűsége a pusztakezes boksznak, Angliában zajlik egy sorozat, melynek egyes állomásain soha nincs 15-20 ezernél kevesebb néző, de a közelmúltban a spanyolországi Marbellában is 14 ezer szurkoló volt kíváncsi egy rendezvényre.

A saját reményeit illetően azt mondta: abban bízik, hogy függetlenül attól, hogy Magyarország melyik városában lesz az esemény, akár kétezres, akár ötezres csarnokban, telt házuk lesz.

 

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24
Ezek is érdekelhetik