Utószezon helyett – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
2024.11.13. 23:35

 

A NŐI KÉZILABDÁZÓK évenkénti nagy viadalával (világ- vagy Európa-bajnokság) és az úszók rövid pályás fő megméretésével (vb) eddig is jellemzően decemberben kalkulálhattunk, ám 2024-ben két fontos aspektus is bejött a szokásos képbe. Az első a párizsi nyári olimpia, amely természetesen mindkét sportágban elvitte a pálmát – utóbbinál nyilván 25 helyett 50 méteres medencében –, a második pedig a magyarországi rendezés. Bizony, bizony, ahelyett, hogy valahová a távolba, pontosabban a tévéképernyőre révedve kellene szorítanunk a mieinkért, miközben készülünk az ünnepekre, most minden további nélkül megtekinthetjük őket teljes mivoltukban a hazai helyszíneken, vagyis a debreceni Főnix és a budapesti Duna Arénában.

A magyar sport erejét, elismertségét tökéletesen mutatja, hogy egyszerre két ilyen nagy kaliberű világverseny tető alá hozásával zárja az évet. Ez alátámasztja annak az újra felélénkülő polémiának az időszerűségét, hogy megint érdemes lenne belevágni egy olimpiai pályázatba. S nem akarom elkiabálni, egyelőre a cél eléréséhez mindenképpen szükséges, de persze nem elégséges politikai egységnek is megvan az esélye. Gazdag a rendezői tapasztalatunk, remek létesítményeink vannak, elhivatottságnak és vendégszeretetnek sem vagyunk híján, a sportszakmai múltunk és jelenünk is elismerésre méltó, olyan, amely megalapozhatja a jövőt.

Azt azért nem árt sokadszor hangsúlyozni, hogy kiváló szervezés ide vagy oda, hazai rendezésű világesemény akkor az igazi, ha magyar sikert (is) hoz. Ennek letéteményese lehet az a két válogatott keret, amelyeket szerdán hoztak nyilvánosságra a szövetségi kapitányok. Női kéziseinknél Golovin Vlagyimir nagyon bízik benne, hogy az ötkarikás elődöntőről paraszthajszállal lemaradó magyar csapat ezúttal már be tud férkőzni a legjobbak közé, kérdés persze, a többiek mennyire vágnak bele a megújulásba az olimpiát követően. Sós Csaba is az éremszerzés reményében nevezte meg 34 kiválasztottját, akik között párizsi úszóbajnokaink közül nem lesz itt a két Kristóf, Milák és Rasovszky, Kós Hubert viszont igen. Ráadásul négy számban, s nem ő az egyetlen éremvárományosunk, persze befolyásolja az eredményességet, kik jönnek el a riválisok közül és milyen formában.

Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke a szervezet hétfői partnertalálkozóján úgy fogalmazott: „Nekünk, magyaroknak örömöt, sikert, közösséget, összetartást jelent ez a sportág.” Ha megengedi az egykori kiváló, csupa szív játékosból lett vezető, állítását kiterjeszteném: nekünk, magyaroknak örömöt, sikert, közösséget, összetartást jelent a sport. Itt az újabb két remek alkalom mindezek megélésére, ráadásul itthon. Egy igazán nagy durranás pedig akár az Év sportolója-választást is érdemben befolyásolhatja az év végi hajrában.

Legfrissebb hírek

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
7 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
7 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

„Nagyon odatettük magunkat!” – örömszavak az ezüst után

Úszás
9 órája

Élje át újra, ahogy ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó

Úszás
10 órája

Úszó Eb: majdnem hibátlan magyar mérleg az első délelőttön

Úszás
18 órája

Huszák Alexandra: Próbálom megélni a jelent és felkészülni az anyaságra

Jégkorong
23 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.08.09. 22:39