A NOB-elnökjelölt ifj. Samaranch visszaadná a közgyűlésnek a helyszínkiválasztás jogkörét

Vágólapra másolva!
2024.12.28. 13:51
Ifj. Juan Antonio Samaranch (Fotó: Getty Images)
Visszaadná a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlésének az ötkarikás helyszínek kiválasztásának jogkörét ifj. Juan Antonio Samaranch, ha márciusban őt választják meg a NOB elnökének.

A 65 éves spanyol sportdiplomata – akinek édesapja 1980 és 2001 között vezette a szervezetet – az insidethegames.biz internetes szaklapon olvasható programja szerint azt szeretné, hogy az ötkarikás mozgalom térjen vissza az alapértékeihez, a NOB folytasson hatékonyabb pénzgazdálkodást, beleértve azt is, hogy a jutalmazás helyett a sportprogramokra és fejlesztésekre költsenek a NOB-bal együttműködő szövetségek. 

„Jobbnak tartanám, ha az olimpiai játékok által megtermelt pénzt a sportolók következő nemzedékének nevelésébe fektetnék be, ahogyan mások is tették” – jegyezte meg hozzátéve, hogy ezzel párhuzamosan az olimpiai eszme újraélesztését is fontosnak tartja. Az egykori NOB-elnök fiaként ifj. Samaranch élete nagy részét az olimpiai mozgalomnak szentelte. Tizennégy nyári és tíz téli olimpián vett részt, és több bizottságban is közreműködött. 

„Egy olyan összetett világban, mint a miénk, amelyben a geopolitika, a diplomácia és a pénzügyek kulcsszerepet játszanak, a tapasztalat és a perspektíva nélkülözhetetlen. Lehet, hogy nem voltam olimpiai sportoló, de olyan területeknek szenteltem magam, amelyek a NOB vezetéséhez ugyanolyan létfontosságúak” – hangsúlyozta. 

Az elnökjelölt egyik kiemelkedő javaslata a NOB közgyűlése jogkörének visszaállítása az olimpiát rendező városok kiválasztására, ezt a folyamatot jelenleg a végrehajtó bizottság kezeli. Úgy véli, hogy a változás demokratikusabb és megalapozottabb döntéseket hozna, kihasználva a NOB-tagok kollektív szakértelmét. 

„A NOB irányítási rendszere több mint egy évszázada hatékonynak bizonyult. A fontos döntéseket a tagoknak kell meghozniuk, és speciális bizottságok segítik a kandidáló városokat életképes projektek kidolgozásában” – magyarázta. Hozzátette: célja még, hogy a NOB-tagok nyugdíjkorhatárát 70 évről 75-re emeljék, szerinte a felhalmozott tapasztalat felbecsülhetetlen értékű. Viszont kiemelte: ő maga nem szeretne ebből hasznot húzni, mert csak legfeljebb két négyéves ciklust kíván betölteni. 

Ifj. Juan Antonio Samaranch mellett hatan kandidálnak a leköszönő NOB-elnök Thomas Bach posztjára: egyedüli nőként a hazája sportminisztereként is dolgozó egykori úszó, a 200 méter hát 2004-es és 2008-as ötkarikás bajnoka, a zimbabwei Kirsty Coventry, valamint Vatanabe Morinari, a Nemzetközi Tornaszövetség elnöke, Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, Fejszal al-Husszein jordán herceg, David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) elnöke és Johan Eliasch, a Nemzetközi Sí- és Hódeszkaszövetség (FIS) elnöke. 

Az elnökválasztást a NOB március 18. és 21. között sorra kerülő tisztújító kongresszusán rendezik meg a görögországi Olümpiában.

 

Legfrissebb hírek

NOB: először választottak be iráni nőt a tagságba

Egyéb egyéni
16 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
20 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
2026.02.03. 10:30

Milánó 2026: a NOB elnöke a szervezőket dicséri

Téli sportok
2026.02.01. 10:13

A NOB szűkítheti a téli olimpia lehetséges rendezőinek listáját

Téli sportok
2026.01.15. 13:32

Kirsty Coventry: Gőzerővel zajlik a „felkészülés a jövőre” konzultáció

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:40

Juan Antonio Samaranch: Magyarország a világ egyik legfontosabb sportnemzete

Egyéb egyéni
2025.12.16. 15:48

Thomas Bach és Juan Antonio Samaranch Budapesten ünnepli a 130 éves MOB-ot

Egyéb egyéni
2025.12.15. 19:09
Ezek is érdekelhetik