A NOB-elnökjelölt Kirsty Coventry programjában a sportolók állnak a középpontban

2024.12.24. 13:04
Kirsty Coventry (Fotó: Getty Images)
Megválasztása esetén a sportolók állnak majd az olimpiai mozgalom középpontjában a zimbabwei Kirsty Coventry szerint, aki egyedüli nőként kandidál a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöki posztjára.

A hazája sportminisztereként is dolgozó korábbi úszó – a 200 méter hát 2004-es és 2008-as ötkarikás bajnoka – programjának ismertetésekor hangsúlyozta, hogy épít a távozó Thomas Bach örökségére, miközben az új technológia, a közösségi média és az e-sport révén még közelebb hozná a fiatalokat az ötkarikás mozgalomhoz, a doppinggal és a korrupcióval szemben pedig a zéró tolerancia híve.

A hétszeres olimpiai érmes, háromszoros világbajnok Coventry hangsúlyozta azt is, hogy ki akarja használni a mesterséges intelligencia erejét az új közönség bevonzásában – olvasható az ötkarikás hírekre szakosodott insidethegames.biz oldalon.

„Az ilyen platformok használata magával ragadó élményeket teremthet, és lehetővé teszi a rajongók számára, hogy saját szemszögből tegyenek utazásokat” – jegyezte meg. Hozzátette: az olimpia üzenete végtelen, a digitális tér pedig lehetővé teszi, hogy ez az üzenet a legtávolabbi helyekre is eljuthasson, és kapcsolatba kerüljön a jövőt jelentő fiatal közönséggel.

Szerinte a nemzetközi sportszövetségek még jobb helyzetbe kerülhetnének, ha kihasználják az új lehetőségeket. Hiszi, hogy a mesterséges intelligencia és az e-sport fejlődése pénzügyi előnyökkel járhat nekik és végső soron a versenyzőknek.

„A sportolókra egyre nagyobb nyomás nehezedik, ezért olyan környezetet kell teremtenünk, amelyben több támogatást és értéket kapnak” – magyarázta.

Coventry mellett hatan kandidálnak a leköszönő NOB-elnök Thomas Bach posztjára: Vatanabe Morinari, a Nemzetközi Tornaszövetség elnöke, Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, ifj. Juan Antonio Samaranch, a korábbi NOB-elnök fia, a Nemzetközi Öttusaszövetség és a NOB alelnöke, Fejszal al-Husszein jordán herceg, David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) elnöke, valamint Johan Eliasch, a Nemzetközi Sí- és Hódeszkaszövetség (FIS) elnöke.

Az elnökválasztást a NOB március 18. és 21. között sorra kerülő tisztújító kongresszusán rendezik meg a görögországi Olümpiában.

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
21 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09