Darts: tíz év után Stephen Bunting visszatér a Premier League mezőnyébe

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.01.06. 19:03
Bunting (balra) és Littler a vb elődöntője után a Premier League-ben is összecsaphat egymással (Fotó: Getty Images)
Hétfő délután a PDC kihirdette, mely nyolc játékos alkotja a február 6-án kezdődő idei darts Premier League mezőnyét. Nagy visszatérőként bekerült a mezőnybe a néhány napja világbajnoki elődöntőben játszó Stephen Bunting, aki 2015 után szerepelhet ismét a tavaszi tornán állandó versenyzőként – a 2020-as kiírásban kihívóként egy meccset játszott.

A PDC névsorában a friss világbajnok, egyben a tavalyi Premier League győztese, Luke Littler mellett négy korábbi világbajnok is megtalálható: Luke Humphries, Michael van Gerwen, Gerwyn Price és Rob Cross. Rajtuk kívül Bunting mellett a hozzá hasonlóan a néhány napja véget ért vb-n először elődöntőbe jutó Chris Dobey és Nathan Aspinall teszi teljessé a nyolcfőst mezőnyt.

A Premier League-ben egyébként a világranglista első négy helyezettje automatikusan meghívást kap, a másik négy résztvevő pedig a PDC-től kap szabadkártyát. Idén a ranglistáról Humphries (1.), Littler (2.), Van Gerwen (3.) és Cross (4.) kaptak helyet a mezőnyben, a szabadkártyákat pedig Bunting (5.), Price (9.), Dobey (10.) és Aspinall (11.) kapták meg.

Ahogy az már megszokott: az idei PL-fordulókat is csütörtökönként tartják, mégpedig február 6-tól kezdődően, minden héten más helyszínen, s 16 forduló után május 29-én rendezik meg a döntőt Londonban. A lebonyolítás nem változott a tavalyihoz képest: a nyolc versenyző minden csütörtökön kieséses rendszerű tornát játszik, minden mérkőzés hat nyert legig megy. A bajnoki tabellán a negyeddöntős kiesés nulla, az elődöntős kiesés két pontot ér, a döntős szereplés három, annak megnyerése pedig öt pontot ér. Az utolsó, 17. héten már csak a tabella első négy helyezettje lép tábla elé. Angol, skót, walesi és ír helyszínek mellett Németország (Berlin) és Hollandia (Rotterdam) is otthont ad majd egy fordulónak.

A sorozat összdíjazása egymillió angol font, a végső győztes 275 000 fontot kap, a nyolcadik 65 ezer fonttal gazdagodik, míg az egyes fordulók győztese 10 000 font bónuszt kap.

 

Legfrissebb hírek

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:22

Humphries összehozta az év első tévés kilencnyilasát – videó

Egyéb egyéni
2026.02.01. 11:06

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
2026.01.16. 21:08

Ő lesz minden idők legjobb dartsjátékosa? Porté Luke Littlerről

Képes Sport
2026.01.12. 13:00

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44

Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött Luke Littler – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:19

Négy magyar dartsos küzdhet meg a PDC Tour-kártyáért csütörtöktől vasárnapig

Egyéb egyéni
2026.01.07. 21:23
Ezek is érdekelhetik