Gyász: elhunyt Borisz Szpasszkij

Vágólapra másolva!
2025.02.27. 20:35
Fotó: Getty Images
Nyolcvannyolc éves korában Moszkvában elhunyt Borisz Szpasszkij – tette közzé a hírt oldalán a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE). A hírt a család közlése alapján MIR 24 orosz televízió is megerősítette.

 

Szpasszkij a sakkozás történetének 10. világbajnoka volt 1969 és 1972 között. Tigran Petroszjan elleni győzelmével ült fel a trónra, ahonnan Bobby Fischer taszította le minden idők talán leghíresebb vb-döntőjében, 1972-ben Reykjavíkban.

18 évesen szerezte meg a nemzetközi nagymesteri címet (GM). Először 1966-ban vívhatott meg a világbajnoki címért, de akkor Petroszjan még jobbnak bizonyult nála. Három évvel később azonban már Szpasszkij volt a jobb.

Összesen hétszer volt tagja a szovjet válogatottnak a sakkolimpiákon 1962 és 1978 között, és hatszor szerzett aranyérmet.

1976-ban Franciaországba emigrált, és a nyolcvanas években a francia válogatottat erősítette.

1992-ben, Jugoszláviában egy Fischer elleni nem hivatalos visszavágón tért vissza a nyilvánosság elé, ezt a csatát szintén elveszítette. 2006-ban és 2010-ben agyvérzést kapott. Két évvel később eltűnt franciaországi otthonából, és Moszkvában „kötött ki”, ahol az orosz televízióban legyengült állapotban, ősz hajjal bukkant fel. Többnyire a nyilvánosságot kerülve élt.

Polgár Judit így emlékezett rá (forrás: Polgár Judit Facebook-oldala):

„Csodálatos bajnok volt? Az - és sokkal több. Lenyűgöző személyiség is. Aki találkozott vele, örökké emlékezni fog rá, ebben biztos vagyok. A karaktere minden lehetséges módon átjött, különösen a humorérzéke, a briliáns elméje, az arckifejezései révén. 
Bámulatos kíváncsisággal fordult a sakk és az élet felé is.
Hiányozni fog nekünk. Hiányozni fogsz, Borisz.”

„Egy nagyszerű személyiség távozott, sakkozók generációi tanulmányozták és tanulmányozzák a játszmáit és a munkásságát. Nagy veszteség ez az ország számára” – mondta Andrej Filatov, az Orosz Sakkszövetség elnöke.

 

 

Legfrissebb hírek

Rapport két, Gledura három helyet rontott, Lékó és Gaál maradt előző pozíciójában

Egyéb egyéni
2026.02.01. 12:44

Irka-firka, avagy szójátékok – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.01.27. 23:51

Ma mutatják be a Polgár Juditról készült alkotást a Sundance Filmfesztiválon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 11:52

Sakk: Karácsonyi Kata és Palczert Mátyás az U20-as bajnok

Utánpótlássport
2026.01.12. 16:00

Gaál Zsóka kilencedik lett a gyorssakk Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2026.01.12. 09:13

Sakk: a FIDE is méltatja a Karácsonyi testvérek csúcsszimultánját

Egyéb egyéni
2026.01.06. 13:36

Sakk: a vb-részvétel is tét az U20-as országos bajnokságon

Utánpótlássport
2026.01.05. 09:03

Carlsen duplázott, a nőknél Aszaubajeva nyert a villámsakk-vb-n

Egyéb egyéni
2025.12.30. 23:49
Ezek is érdekelhetik