Gyász: elhunyt Szabó Ferenc Eb-ezüst- és -bronzérmes cselgáncsozó

2025.03.26. 10:49
Szabó Ferenc ott volt az 1972-es olimpián is (Fotó: judo.hu)
Szerda hajnalban, hetvenhat éves korában elhunyt Szabó Ferenc Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes cselgáncsozó, edző és hetedik danos nagymester.

A magyar szövetség (MJSZ) szerdán közölte az olimpiai és világbajnoki hetedik helyezett sportember halálát.

Szabó Ferenc a Bp. Spartacus és az Újpesti Dózsa szakosztályában versenyzett, s a pontszerzők között zárt 1971-ben a ludwigshafeni világbajnokságon, majd az első magyar olimpiai szereplés idején is 1972-ben Münchenben. Az Európa-bajnokságokról 1977-ben ezüst-, 1971-ben bronzéremmel tért haza, kétszeres ötödik helyezett, juniorként Eb-ezüstérmet (1968) nyert, ez utóbbi volt az első magyar érem az utánpótlás-világversenyekről. Magyarországon háromszor (1968, 1971, 1977) az év dzsúdósának választották.

A hetedik danos mester az Egerági Üstökös SE és a Varga Cseppek SE színeiben gyerekek százaival ismertette meg a sportágat. Hét gyermeke közül többen is kötődnek a cselgáncshoz, közülük Szabó Franciska U23-as Európa-bajnoki címet szerzett, Szabó Katinka az U23-as, a junior és az ifjúsági Európa-bajnokságon is nyert bronzérmet, Szabó Frigyes pedig csapatban Európa-bajnoki harmadik helyezett és Grand Prix-bronzérmes lett.

Szabó Ferencet az MJSZ a saját halottjának tekinti.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
23 órája

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
Tegnap, 15:41

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
Tegnap, 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
Tegnap, 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
2026.08.11. 13:29

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21