Hősként fogadták otthon a NOB új elnökét – videó

S. B.S. B.
2025.03.24. 10:32
Hősként fogadták Kirsty Coventryt (Fotó: X/SRC Zimbabwe)
Hazájában, Zimbabwéban hősként fogadták Kirsty Coventryt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtökön megválasztott új elnökét.

„Ez nemcsak az én sikerem, hanem a mi sikerünk is. Áttörtük a korlátokat!” – mondta hazatérését követően Hararéban a 41 éves Coventry, aki az első női és az első afrikai elnöke lesz a NOB-nak június 24-i hivatalba lépésekor. 

Megérkezésekor nemzeti viseletbe öltözött táncosok és zenészek adtak elő műsort a repülőtéren, és fiatal sportolók is felvonultak a tiszteletére. 

„Kirsty győzelme nem csupán személyes siker, globális szintre emeli Zimbabwét” – fogalmazott Monica Mutsvangwa, az ország női ügyekért és közösségi, kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős minisztere. 

Coventry úszóként kétszeres olimpiai bajnok – hétszeres olimpiai érmes –, 50 méteres medencében háromszoros világbajnok és ötszörös vb-második, 14-szeres Afrika-bajnok, 25 méteres medencében pedig négyszeres világbajnok. Visszavonulását követően Zimbabwe sportminisztere 2018 óta, NOB-tag 2013 óta, ezen kívül vezette a sportolói bizottságot és a 2032-es nyári játékokat koordináló testületet is. 

A megválasztott NOB-elnök jelezte: hamarosan lemond miniszteri posztjáról és az olimpiai bizottság svájci központjába, Lausanne-ba költözik.

 

Legfrissebb hírek

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Francia Alpok 2030: elégedett a koordinációs bizottság a helyszíni szemle után

Téli sportok
2026.09.16. 14:55

Megérkezett Szenegálba az ifjúsági olimpia lángja

Egyéb egyéni
2026.09.13. 13:00

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

A World Boxing engedélyezte az oroszok himnusz- és zászlóhasználatát

Egyéb egyéni
2026.07.31. 12:51

Ukrajna a CAS-nál támadja meg az oroszokat visszahelyező NOB-döntést

Egyéb egyéni
2026.07.29. 21:33

Panaszt tettek Gianni Infantino ellen a NOB-nál

Foci vb 2026
2026.07.14. 16:49

Az északi összetett kikerült a téli olimpiai programból

Téli sportok
2026.07.07. 18:32