Vadnai Jonatán célja idén a világbajnoki dobogó

2025.03.31. 15:31
Vadnai Jonatán fizikailag és mentálisan is jó formában érzi magát (Fotó: Nemzeti Sport)
Vadnai Jonatán olimpiai negyedik vitorlázó elsősorban felmérőként tekint a hétfőn rajtoló mallorcai világkupára, amely az első nagy versenye lesz a párizsi játékok óta.

Az ILCA 7 hajóosztályban Eb-ezüstérmes Vadnai az M1 aktuális csatornának elmondta, egy nemzetközi csapattal és horvát edzőjével két hetet a helyszínen készült. 

Hozzátette, nem a legkedvezőbb körülmények között, mivel sokat esett az eső, de helyismeret szempontjából hasznos tapasztalatokat gyűjtött. Vadnai Jonatán kiemelte: fizikailag és mentálisan is jó formában érzi magát. Ahogy fogalmazott, a mallorcai vk a téli felkészülés „checkpointja”, mivel az olimpia óta nem vett részt nagy versenyen a mezőny. Mallorca után a Hyeres-ben sorra kerülő vk-n áll még rajthoz a májusi világbajnokság előtt.

„Még nem voltam dobogós világbajnokságon, ez a cél idén” – mondta a kínai vb-ről. Hangsúlyozta, úgy látja, a Los Angeles-i játékokig nem nagyon változik a mezőny, amelyben szeretne folyamatosan a legjobbak között szerepelni.

 

 

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:50

Vadnai Jonatán a világranglista élén!

Egyéb egyéni
2026.09.19. 13:20

Vitorlázás: óriási siker, magyar világbajnoki cím és bronzérem az L30-as vb-n!

Egyéb egyéni
2026.09.16. 23:22

Vitorlázás: Érdi Mária számára a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottan versenyezzen

Egyéb egyéni
2026.09.16. 11:40

Vitorlázás: Érdi Mária negyedikként zárta az ILCA 6-világbajnokságot

Egyéb egyéni
2026.09.12. 16:22

Érdi Mária hatodikként jutott az éremfutamba az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.11. 18:44

Érdi Máriának nem sikerült jól az első aranycsoportos futam az ILCA 6-vb-n

Egyéb egyéni
2026.09.09. 17:45

ILCA 6-vb: Érdi Mária ötödik öt futam után

Egyéb egyéni
2026.09.08. 16:48