Három játékos helye biztos a férficsapatban a sakkozók új kapitányánál

Vágólapra másolva!
2025.04.30. 14:59
Rapport Richárd helye megkérdőjelezhetetlen a sakkválogatottban (Fotó: FIDE)
Rapport Richárd, Lékó Péter és Gledura Benjámin csapattagsága megkérdőjelezhetetlen a sakkválogatottban – szögezte le Balogh Csaba, az új szövetségi kapitány, akit a sportági szövetség (MSSZ) elnöksége legutóbbi ülésén bízott meg a férfi nemzeti együttes vezetésével, miután az előző kapitány megbízási szerződése 2024 decemberében lejárt.

A Magyar Sakkszövetség legutóbbi elnökségi ülésén bízta meg Balogh Csabát a férfi válogatott irányításával, a 38 éves szakember, maga is nemzetközi nagymester, az MTI-nek adott nyilatkozatában kitért rá, hogy a szövetségi felkérés meglepte, de szívesen vállalta, miután a játékosok is támogatásukról biztosították.

„Április végétől lettem kinevezve, megbízatásom a jövő év végéig szól – mondta Balogh Csaba, aki korábban, miután 2016-ban visszavonult a versenysakktól, 2017-ben és 2018-ban volt már a válogatott kapitánya. – A mostani periódusba beleesik az idei Európa-bajnokság, amely október 4-től lesz Batumiban, és a jövő évi sakkolimpia, amelyet Üzbegisztán rendez. Vagyis két nagyon fontos válogatott esemény vár ránk.”

„Már folyamatosan tárgyalok a játékosokkal, készítem a keret nyári felkészülési-versenyeztetési terveit, szervezem az edzőtáborokat, mert alig öt hónap van a Eb kezdetéig. Kevés az idő, gyorsan kell csinálni mindent, hiszen még nincs hivatalos csapat” – folytatta a kapitány, aki külön is kitért jelöltjeire.

„Van három fix játékosunk, akinek biztos a helye a csapatban: Rapport Ricsié, Lékó Petié és Gledura Benjáminé. Még két tábla esetében kell határozni, s erre van hat jelölt, az én feladatom eldönteni, hogy ki legyen a negyedik és ötödik csapattag. Ezt intézem most, beszélgetek, egyeztetek, tisztázom, ki milyen játékos, milyen formában van, kinek milyen a hozzáállása” – fogalmazott a szakember.

Balogh Csaba megemlítette, hogy az alaptrió mellett negyedik jelöltnek ott van az oroszból honosított magyar, a szentpétervári illetőségű Szjugirov Szanan nagymester, aki „sokkal magasabb szinten van, mint a többiek”.

„Az elmúlt időszakban azonban nem volt olyan a formája, hogy biztos helye legyen a csapatban. Viszont azért nyilván esélyes, hogy ő lesz a négyes játékosunk. Az ötösre is van elképzelésem, de erről még korai beszélni” – mondta a kapitány, hozzáfűzve, hogy a jelöltek közül „az egyik fiatalabb, a másik stabilabb, a harmadik jobb csapatember, szóval vannak pró és kontra érvek, nehéz döntés lesz”.

Balogh Csaba hangsúlyozta még: nagyon fontos volt Rapport és Lékó visszatérése a válogatottba.

„Két kiváló játékosról van szó, s azáltal, hogy ismét rendelkezésre állnak, nagyon erős csapatunk van újra. Gledura Bendzsi is egyre jön felfelé, nagyon jól játszik. Ezeket az éveket még meg kell hajtani, s bár garancia persze sosincs semmire, az Eb-n és az olimpián is meg kell dolgozni a jó eredményért, ám ez benne van a csapatunkban, erre most jó az esély” – jelentette ki a kapitány, aki játékosként nemzetközi nagymesteri címig jutott, többszörös olimpikon, sakkolimpiai ezüstérmes, csapatban Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, egyéni legjobbjaként pedig U16-os korosztályos Európa-bajnok is volt.

A kapitányi megbízás mellett az MSSZ elnöksége neki szavazta meg a magyar FIDE-delegátusi tiszt ellátását is, vagyis a magyar érdekek minél hatékonyabb képviseletét a sportági világszövetségben. E posztot eddig Font Gusztáv töltötte be, aki 15 év után köszönt le.

„Elődöm nagyon jó munkát végzett, óriási szerepe volt abban, hogy tavaly sakkolimpiát rendezhettünk Budapesten” – jelentette ki Balogh Csaba.

 

Legfrissebb hírek

Rapport Richárd győzött, zárkózik az élmezőnyre a FIDE Frand Swiss tornán

Egyéb egyéni
2025.09.11. 19:59

Sakk Eb: A legerősebb összeállításban a férfiak, újonc a nőknél

Egyéb egyéni
2025.09.11. 12:43

Rapport remizett, Szjugirov nyert a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
2025.09.09. 20:24

Rapport kikapott az éllovastól, Gaál kétszer remizett a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
2025.09.08. 20:55

Rapport kétpontos, Gaál remizett a korábbi világbajnokkal a FIDE Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.06. 21:07

Elképesztő jelenet, Gaál Zsóka legyőzte a korábbi világbajnoki döntőst a Grand Swissen! – videó

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:14

Rapport Richárd is asztalhoz ül a szamarkandi Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.03. 13:31

Rapport Richárd 29., Gaál Zsóka a lányoknál 7. a sakkvilágranglistán

Egyéb egyéni
2025.09.01. 09:06
Ezek is érdekelhetik