Lex Milák: később módosítják a sporttörvényt

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2025.04.29. 20:34
null
Fotó: Kovács Péter
Az Országgyűlés csak később dönt a sporttörvény módosításáról.

AZ ORSZÁGGYŰLÉS TÖRVÉNYALKOTÁSI BIZOTTSÁGA olyan, a sporttörvény módosítását célzó határozatot fogadott el néhány napja, amely rendezheti – többek között – azon edzők, így például Virth Balázs életjáradékát is, akikről tanítványuk „elfelejtkezett” a vonatkozó nyomtatvány kitöltésekor.

Mint ismert, Milák Kristóf hiányosan rendelkezett, vagyis az erre vonatkozó formanyomtatványon nem jelölte meg sem a nevelőedzőjét (jóllehet Tokió előtt feltüntette Plagányi Zsoltot), sem az edzőjét, Virth Balázst, így a vonatkozó jogszabályok értelmében nem részesülhettek életjáradékban, Virth nem kapott állami kitüntetést a parlamenti köszöntésen, noha Milák párizsi arany- és ezüstérme után ezekre mind jogosult lett volna.

Az igazságtalanságot, de nevezhetjük akár joghézagnak is, Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke sem hagyta szó nélkül: levelet írt a miniszterelnöknek és Orbán Viktortól is kérte a sporttörvény vonatkozó rendelkezéseinek módosítását, nevezetesen azt, hogy a sportoló ne teljes körűen saját maga nyilatkozhasson az őt felkészítők személyéről.

A folyamat Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár kezdeményezésére elindult, a jogászok dolgoztak, és úgy volt, hogy kedden az Országgyűlés elfogadja a bizottság által előterjesztett törvényjavaslatot – ha így történt volna, a honvédelmi miniszter dönthetett volna arról, hogy akár egy évre visszamenőleg is, Virth Balázs megkaphassa az életjáradékot Milák eredményei után.

A volna szó ezúttal azért került a mondatba, mert az Országgyűlés elhalasztotta a záró szavazást a törvényjavaslat kapcsán – értesülésünket a sportállamtitkárság megerősítette.

Úgy tudjuk, hogy a nagyobb törvénycsomag egyik eleme miatt történt a halasztás, ám mindez nem az edzői életjáradékra vonatkozó részt érinti, így várhatóan lesz záró szavazás, ám annak napja egyelőre nem ismert. Ha megtörténik a szavazás, a sporttörvény vonatkozó részei úgy módosulnak, hogy amennyiben a sportoló senkit sem nevez meg felkészítő edzőjeként, ám a jogosultságot megalapozó versenyt megelőzően legalább egy évig folyamatosan dolgozott vele, akkor a honvédelmi miniszter dönthet úgy, hogy az edző jogosult az életjáradékra.

 

 

Legfrissebb hírek

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
16 órája

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Csatlakozott a „doppingolimpia” mezőnyéhez a britek olimpiai ezüstérmes úszója

Úszás
2025.09.10. 21:27

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20

Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

Úszás
2025.09.09. 18:11

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 10. rész, Egerszegi Krisztina

Egyéb egyéni
2025.09.08. 17:00

Ne hidd, hogy nem vagy képes rá! – Risztov Éva 40 éves

Képes Sport
2025.08.30. 07:06

Sportágat váltott a klasszis mellúszó – sztárportré Adam Peatyről

Képes Sport
2025.08.28. 16:10
Ezek is érdekelhetik