A Tiszaújváros nyerte a férfi triatlon csapat ob-t

2025.05.24. 19:15
null
Lehmannék a célban (Fotó: tiszatriatlon.hu)
A férfiaknál a házigazda Tiszaújváros a címét megvédve diadalmaskodott, míg a nőknél a DSI Debrecen nyerte meg szombaton a triatlonosok klubcsapat országos bajnokságát.

A férfiaknál győztes együttesben az Európa-bajnok és olimpiai 11. helyezett Lehmann Csongor mellett Kovács Gyula és Sinkó-Uribe Ábel kapott szerepet. A hazai csapat 54:27 perc alatt tette meg a 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és zárásként 5 km futásból álló távot, maga mögé utasítva a debrecenieket, valamint a pécsieket.

A nőknél a Dobi Lili, Nagy Kata Bianka, Pusztai Dóra, Válek Zsófia, Papp Laura Inez alkotta debreceni egység 1:05:25 óra alatt ért célba, megelőzve az elit kategória másik indulóját, az újbudai csapatot.

A versenyen az összes korosztályt figyelembe véve több mint 400 résztvevő indult.

A klubcsapatoknál minimum három-, maximum ötfős egységek indulhattak, a tagok közül háromnak kellett célba érnie, és a harmadik időeredményét vették figyelembe.

TRIATLON KLUBCSAPAT OB
FÉRFIAK
1. Tiszaújvárosi Triatlon Klub (Lehmann Csongor, Kovács Gyula, Sinkó-Uribe Ábel) 54:27 perc 
2. DSI Debrecen (Daróczi Péter, Daróczi Tamás, Dobi Gergő, Györgyfi Szabolcs) 55:36 
3. PSN Triatlon (Fehér Tibor Albert, Kovács Márton Soma, Péter Benedek) 57:20 
NŐK
1. GANZAIR Team Újbuda SE „A” (András Mira, Fabók Eszter, Szobácsi Laura) 1:04:58 óra
2. DSI Debrecen (Dobi Lili, Nagy Kata Bianka, Pusztai Dóra, Válek Zsófia, Papp Laura Inez) 1:05:25
3. GANZAIR Team Újbuda SE (Barta Luca, Fabók Vivien, Polonyiné Svéd Amelita) 1:06:24

 

Legfrissebb hírek

Faldum Gábor és Zelinka Gabriella győzött a középtávú triatlon ob-n

Egyéb egyéni
3 órája

Triatlon vb-sorozat: három magyar az első húsz között a férfiaknál Szardínián

Egyéb egyéni
2026.05.30. 17:07

Triatlon vb-sorozat: Kropkó Márta tizedik lett Szardínián

Egyéb egyéni
2026.05.30. 13:48

Triatlon meghívásos szupersprint ob: Lehmann Csongor és Szalai Fanni győzött

Atlétika
2026.05.24. 11:47

A Pécs és a Budaörs nyerte meg a triatlon-klubcsapatok ob-jét

Egyéb egyéni
2026.05.16. 19:15

Mocsári Bence nyerte a paratriatlonos vb-futamot Jokohamában

Egyéb egyéni
2026.05.16. 10:18

Mintegy húsz versennyel számol idén a szülés után visszatérő triatlonos Kuttor-Bragmayer Zsanett

Atlétika
2026.04.30. 10:58

Lehmann Csongor szerint a remek idénykezdés után több dobogós hely is reális lehet

Egyéb egyéni
2026.04.28. 21:08
Ezek is érdekelhetik