Utolsó mérkőzései előtt áll a németek klasszis asztaliteniszezője, Timo Boll

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2025.05.28. 11:11
null
Timo Boll hamarosan visszavonul (Fotó: AFP)
Pályafutása utolsó mérkőzései előtt áll Timo Boll, a németek asztaliteniszezője, aki hét olimpián és húsz világbajnokságon összesen 13 érmet nyert.

A 44 éves volt világranglista-vezető játékos a hétvégén még asztalhoz lép csapatával, a Borussia Düsseldorffal a Bajnokok Ligája saarbrückeni négyes döntőjében, majd június 15-én következik az utolsó fellépés a TTF Ochsenhausen elleni Bundesliga-fináléban.

Boll a Süddeutsche Zeitungnak adott nyilatkozatában elárulta, hogy az édesapja annak idején azt szerette volna, ha teniszezik.

„Három-négy évesen még úgy tűnt, tehetséges lehetek benne. Apám akart is építeni nekem egy teniszpályát, de a helyi építési hatóság nem engedélyezte. Apám pedig úgy gondolta, hogy semmi értelme a tenisznek, ha nem lehet minden nap edzeni, ezért inkább felállított egy pingpongasztalt a pincében, és azon minden nap játszottunk” – mondta az elmúlt három évtized legjobb német játékosa.

Az interjúból kiderül, hogy a többszörös olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Boll egyelőre nem tudja, mit hoz számára a jövő, csak abban biztos, hogy „hátralévő életemben nem fogok semmit olyan jól csinálni, mint asztaliteniszezni”.

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
11 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39
Ezek is érdekelhetik