Vívás: Szatmári András a nyolcaddöntőig jutott a madridi vk-versenyen

K. E.K. E.
2025.05.24. 14:48
null
Szatmári András (Fotó: Bizzi Team)
Hét magyar lépett pástra a 64 között a férfi kardozók madridi világkupa-viadalán – a legmesszebb Szatmári András jutott közülük.

Talán nem bántunk meg senkit, ha rögzítjük: annál, ami végül Madridban történt szombaton (és pénteken), valamivel többet reméltünk…

A férfi kardozók madridi világkupaversenyére 12 magyar nevezett, s úgy jutott a főtáblára hét közülük, hogy lemaradt a folytatásról Rabb Krisztián (ő kifejezetten peches körülmények mellett…) és Gémesi Csanád is. 

S ugyan ebből a hétből négyen nagyon fiatalok, Szilágyi Áronnak meg a szeptemberi operációját követően a madridi a második versenye, mellette Szatmári András sem kényeztetett el minket (még) ebben a szezonban, azért abban bíztunk, valaki csak eljut (legalább) a nyolcas tábláig. 

Nem jutott. 

De inkább próbáljuk a pozitívumokat összeszedni, mert azért találunk olyat is. 

Például azt, hogy Szilágyi a szöuli visszatéréséhez képest „csont nélkül” jutott a főtáblára a csoportkör után pénteken, ott meg megvert egy nagyon kellemetlen ellenfelet, a következő kanyarban pedig végig partiban volt az erdélyi származású német Szabó Mátyással. 

Vagy például azt, ahogyan Szatmári a 32 között kiütötte az egyiptomi Adham Moatazt – és akár azt is, hogy Iliász Nikolász egyetlen tussal kapott ki a párizsi egyéni bajnok dél-koreai O Szang Uktól (akárcsak május elején Szöulban Gémesi Csanád). 

A fiatalok színre lépése is kifejezetten örömteli, Dallos Benedek első kanyaros győzelme szintén az, ettől függetlenül azért továbbra is kijelenthetjük, nincs könnyű helyzetben a szakág – és Nemcsik Zsolt vezetőedző sem. Utóbbi annak kapcsán sem, hogy a válogatási elvek alapján Rabb és Iliász vb- és Eb-induló, hiszen a hazai ranglista első és második helyén állnak, így aztán Athén ezüstérmesének a további két indulót a Szilágyi, Szatmári, Gémesi trióból kell kiválasztania… 

VÍVÁS, VILÁGKUPAVERSENY, MADRID 
KARD
FÉRFIAK, EGYÉNI
A 32 közé jutásért
Szilágyi–Hryciuk (lengyel) 15:13
Szatmári–Tóth B. 15:6
Iliász–Saron (amerikai) 15:12
Dallos–Singh (indiai) 15:14
Ferjani (török)–Petrucz 15:6
Arfa (kanadai)–Papp 15:13
A 16 közé jutásért
Szatmári–Moataz (egyiptomi) 15:4
Szabó M. (német)–Szilágyi 15:13
O Szang Uk (dél-koreai)–Iliász 15:14
J-Ph. Patrice (francia)–Dallos 15:8
Nyolcaddöntő
P. Sebastien (francia)–Szatmári 15:9

 

Legfrissebb hírek

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
6 órája

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:21

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Egyéb egyéni
2026.08.01. 08:25

Vívó-vb: negyedik a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:45

Vívó-vb: a bronzéremért vívhat a férfi kardcsapat Hongkongban

Egyéb egyéni
2026.07.30. 08:53

Vívó-vb: négy között a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 07:32

Vívó-vb: „Ez a világ legjobb csapata”

Egyéb egyéni
2026.07.29. 15:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01