Az olaszoktól és a hollandoktól is 4–0-ra kapott ki a magyar kettős a dartscsapat-vb-n

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.06.13. 22:51
null
Mindkét meccsét elveszítette a Jehirszki György és Lakatos Gergely alkotta magyar válogatott a dartscsapat-világbajnokságon Frankfurtban. A mieink kettőse 4–0-ra kapott ki a tavalyi negyeddöntős olaszoktól és az ötödikként kiemelt hollandoktól is.

A Jehirszki György, Lakatos Gergely kettős délután 4–0-ra kikapott a tavaly meglepetésre negyeddöntőt játszó olaszoktól (Michele Turetta, Massimo Dalla Rosa). Mivel az ötödik helyen kiemelt hollandok (Danny Noppert és Gian van Veen) – még csütörtökön – szintén 4–0-s győzelmet arattak az olaszok felett, a péntek esti magyar–holland zártó találkozón a hollandoknak egyetlen leget kellett csak nyerniük a csoportelsőséghez, és így a továbbjutáshoz.

Nos, ez a kitétel rögtön az első legben megvalósult. Sőt, a hollandok úgy győztek a mieink ellen is 4–0-ra, hogy sem Jehirszki, sem Lakatos nem dobhatott kiszállóra. Tehát Noppert és Van Veen hibátlan teljesítménnyel 8–0-s legkülönbséggel megnyerték a csoportot.

Folytatás szombaton a kieséses szakasszal.

DARTS
PDC World Cup of Darts, Frankfurt
Csoportkör
A-csoport
1. nap
Hollandia (95.43)–Olaszország (75.14) 4–0
2. nap
Olaszország (81.24)–Magyarország (79.54) 4–0
Hollandia (80.16)–Magyarország (68.79) 4–0
A végeredmény: 1. Hollandia 4, 2. Olaszország 2, 3. Magyarország 0

B-csoport
1. nap
Belgium (91.59)–Lettország (82.87) 4–1
2. nap
Lettország (85.61)–Fülöp-szigetek (89.03) 2–4
Belgium (87.52)–Fülöp-szigetek (82.99) 3–4
A végeredmény: 1. Fülöp-szigetek 4, 2. Belgium 2, 3. Lettország 0

C-csoport
1. nap
Németország (85.08)–Portugália (84.74) 4–2
2. nap
Portugália (81.28)–Szingapúr (90.12) 2–4
Németország (95.43)–Szingapúr (80.38) 4–0
A végeredmény: 1. Németország 4, 2. Szingapúr 2, 3. Portugália 0

D-csoport
1. nap
Írország (92.41)–Gibraltár (77.35) 4–2
2. nap
Gibraltár (78.29)–Kína (74.31) 4–2
Írország (81.57)–Kína (79.49) 2–4
A végeredmény: 1. Írország 2 (6–6), 2. Gibraltár 2 (6–6), 3. Kína 2 (6–6)
Írország több brékleggel jutott tovább.

E-csoport
1. nap
Lengyelország (83.21)–Dél-Afrika (79.49) 4–3
2. nap
Dél-Afrika (76.08)–Norvégia (70.99) 4–1
Lengyelország (84.73)–Norvégia (78.40) 2–4
A végeredmény: 1. Dél-Afrika 2 (7–5), 2. Lengyelország 2 (6–7), 3. Norvégia 2 (5–6)

F-csoport
1. nap
Kanada (79.04)–Malajzia (85.89) 1–4
2. nap
Kanada (88.41)–Dánia (89.38) 1–4
Malajzia (74.78)–Dánia (76.19) 4–1
A végeredmény: 1. Malajzia 4, 2. Dánia 2, 3. Kanada 0

G-csoport
1. nap
Svédország (85.11)–Litvánia (88.19) 4–1
2. nap
Litvánia (81.32)–Franciaország (80.17) 4–3
Svédország (79.5)–Franciaország (78.19) 3–4
A végeredmény: 1. Svédország 2 (7–5), 2. Franciaország 2 (7–7), 3. Litvánia 2 (5–7)

H-csoport
1. nap
Ausztria (99.38)–Spanyolország (86.57) 4–1
2. nap
Spanyolország (70.15)–Ausztrália (98.56) 0–4
Ausztria (90.7)–Ausztrália (94.42) 1–4
A végeredmény: 1. Ausztrália 4, 2. Ausztria 2, 3. Spanyolország 0

I-csoport
1. nap
Egyesült Államok (72.13)–Hongkong (77.49) 1–4
2. nap
Egyesült Államok (65.44)–Bahrein (53.27) 4–1
Hongkong (88.41)–Bahrein (63.23) 4–0
A végeredmény: 1. Hongkong 4, 2. Egyesült Államok 2, 3. Bahrein 0

J-csoport
1. nap
Csehország (90.73)–Tajvan (85.22) 4–2
2. nap
Tajvan (74.47)–India (69.23) 4–2
Csehország (77.97)–India (73.86) 4–2
A végeredmény: 1. Csehország 4, 2. Tajvan 2, 3. India 0

K-csoport
1. nap
Horvátország (80.62)–Japán (80.64) 3–4
2. nap
Horvátország (83.27)–Svájc (74.66) 4–3
Japán (82.18)–Svájc (91.34) 1–4
A végeredmény: 1. Svájc 2 (7–5), 2. Horvátország 2 (7–7), 3. Japán 2 (5–7)

L-csoport
1. nap
Finnország (71.83)–Új-Zéland (85.89) 0–4
2. nap
Finnország (82.52)–Argentína (84.10) 1–4
Új-Zéland (88.68)–Argentína (83.49) 3–4
A végeredmény: 1. Argentína 4, 2. Új-Zéland 2, 3. Finnország 0

A csoportokból az első helyezett jutott tovább.


A PDC CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG SZEREPLŐI
ERŐNYERŐ KIEMELTEK
1. Anglia (Luke Humphries, Luke Littler)
2. Wales (Jonny Clayton, Gerwyn Price)
3. Skócia (Gary Anderson, Peter Wright)
4. Észak-Írország (Josh Rock, Daryl Gurney)

TOVÁBBI KIEMELTEK (nem kerülhetnek azonos csoportba)
 5. Hollandia (Danny Noppert, Gian van Veen)
 6. Belgium (Mike De Decker, Dimitri Van den Bergh)
 7. Németország (Martin Schindler, Ricardo Pietreczko)
 8. Írország (William O'Connor, Keane Barry)
 9. Lengyelország (Krzysztof Ratajski, Radek Szaganski)
10. Kanada (Matt Campbell, Jim Long)
11. Svédország (Jeffrey de Graaf, Oskar Lukasiak)
12. Ausztria (Mensur Suljovic, Rusty-Jake Rodriguez)
13. Egyesült Államok (Danny Lauby, Jules van Dongen)
14. Csehország (Karel Sedlácek, Petr Krivka)
15. Horvátország (Boris Krcmar, Pero Ljubic)
16. Finnország (Teemu Harju, Marko Kantele)

TOVÁBBI ORSZÁGOK
MAGYARORSZÁG (Lakatos Gergely, Jehirszki György)
Argentína (Jesús Sálate, Víctor Guillín)
Ausztrália (Damon Heta, Simon Whitlock)
Bahrein (Hasszan Buseri, Szadik Daszmal)
Dánia (Benjamin Drue Reus, Andreas Hyllgaardhus)
Dél-Afrika (Cameron Carolissen, Devon Peterseon)
Franciaország (Thibault Tricole, Jacques Labre)
Fülöp-szigetek (Lourence Ilagan, Paolo Nebrida)
Gibraltár (Craig Galliano, Justin Hewitt)
Hongkong (Man Lok Leung, Li Lok Jin)
India (Nitin Kumar, Mohan Kumar)
Japán (Goto Tomoja, Azemoto Rjuszei)
Kína (Cung Hsziao-csen, Ven Li-hao)
Lettország (Madars Razma, Valters Melderis)
Litvánia (Darius Labanauskas, Mindaugas Barauskas)
Malajzia (Tengku Shah, Jenn Ming Tan)
Norvégia (Cor Dekker, Kent Jöran Sivertsen)
Olaszország (Michele Turetta, Massimo Dalla Rosa)
Portugália (José de Sousa, Bruno Nascimento)
Spanyolország (Ricardo Fernández, Daniel Zapata)
Svájc (Stefan Belmont, Alex Fehlmann)
Szingapúr (Paul Lim, Phuay Wei Tan)
Tajvan (Pupo Teng Lieh, An Seng Lu)
Új-Zéland (Haupai Puha, Mark Cleaver)

 

Legfrissebb hírek

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:22

Humphries összehozta az év első tévés kilencnyilasát – videó

Egyéb egyéni
2026.02.01. 11:06

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
2026.01.16. 21:08

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44

Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött Luke Littler – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:19

Négy magyar dartsos küzdhet meg a PDC Tour-kártyáért csütörtöktől vasárnapig

Egyéb egyéni
2026.01.07. 21:23

Megvan a darts Premier League mezőnye; elkezdődött a PDC pro tour selejtezője 20 magyarral

Egyéb egyéni
2026.01.05. 16:55
Ezek is érdekelhetik