Átadták az újranyitott szerencsi tanuszodát

2025.06.05. 18:23
null
Schmidt Ádám (a mikrofonnál) felhívta a figyelmet a sport fontosságára (Fotó: Kelemen Ádám / Sportért Felelős Államtitkárság)
Öt év után újra kinyitott a városi tanuszoda Szerencsen, a létesítmény felújítása mintegy 300 millió forintba került.

A csütörtöki ünnepélyes átadón elhangzott, hogy az uszodát 2020-ban a koronavírus miatt hozott rendelkezések következtében kellett bezárni, majd műszaki problémák hátráltatták az újranyitást. Az épület tetőhéjazata beázott, azt közel 50 millió forintos támogatásból tudták csak helyreállítani, majd a gépészet is leállt és a belső terek is felújításra szorultak. Erre 240 millió forint kormányzati és európai uniós forrást költöttek, az önkormányzat saját erejéből további 23 millió forintot fordított arra, hogy az uszoda újra üzemelhessen.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a szerencsi átadón kiemelte, a megemelkedett energiaárak miatt a kormányzat korábban 82 uszoda üzemeltetéséhez járult hozzá. Úgy fogalmazott, mindig különleges élmény az, ha egy sportlétesítményt átadnak vagy egy bezártat újra nyithatnak, ezért is tartották fontosnak a szerencsi tanuszoda támogatását. Az államtitkár felhívta a figyelmet a sport fontosságára, és jelezte, a cél az, hogy minél többen megtanuljanak úszni és minél többen használják a szerencsi létesítményt is.

Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett, hogy Szerencsen húsz éve nyílt meg a tanuszoda és valódi közösségi térként funkcionált a mindennapokban. Közölte, a városi oktatási intézmények többsége az uszoda közelében működik, így a fiatalok öt év után újra használhatják azt sportolásra, akár a tanítási idő keretein belül is. Emellett a városi sportegyesület úszószakosztályának eredményeit méltatta. A képviselő bejelentette, az uszodát a szerencsi és az ondi településrész lakói évente két alkalommal ingyen látogathatják.

Hölcz Péter, a Magyar Úszószövetség regionális vezetője arról beszélt, hogy az Úszónemzet program akkor indult, amikor a szerencsi létesítményt be kellett zárni. Hangsúlyozta, hogy a programban jelenleg több mint 400 úszóoktató dolgozik 42 helyszínen és meghaladja a 30 ezret a résztvevő gyermekek száma. Hozzátette, bíznak benne, hogy az Úszónemzet programhoz hamarosan Szerencs is csatlakozhat. Az újranyitott szerencsi tanuszoda működetetésére idén a kormány 58 millió forintot biztosít.

 
 

 

Legfrissebb hírek

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
11 órája

Világcsúcsot úszott a japánok 17 éves tehetsége férfi 200 méter mellen

Úszás
Tegnap, 11:29

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Kovácshegyi Ferenc: Mindig találok magamnak motivációt

Utánpótlássport
2026.09.19. 11:02

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18

Átadták az FTC új uszodáját

Vízilabda
2026.09.16. 22:24

Úszás: parádé Argentínában is, éremhalmozás a nyári világversenyeken

Utánpótlássport
2026.09.08. 16:29

Szántó Dávid: Állítsuk talpra a magyarokat!

Egyéb egyéni
2026.09.07. 08:50