Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2025.08.20. 09:55
null
Major Veronika és a párizsi bronzérme (Fotó: Árvai Károly)
Az olimpiai bronzérmes sportlövő, Major Veronika egy ezüstéremmel és egy bronzéremmel zárta a nemrég véget ért Európa-bajnokságot, noha a párizsi olimpia után a pihenést tartotta a legfontosabbnak – az Eb-t egyébként azon a lőtéren tartották, ahol az ötkarikás érmét szerezte, így érthetően örömmel ment vissza egy év után.

 

Évek óta nem történt vele olyan sem, hogy a nyár elején el tudott menni nyaralni. Nemrég ünnepelte párjával eljegyzésük egyéves évfordulóját, de az esküvő pontos dátuma még nincs kitűzve. Major Veronika arról is beszélt a Nemzeti Sportrádióban, hogy a párizsi olimpián miért volt fontos, hogy a haja is úgy állt, ahogy kell. 

„Az olimpia után éreztem úgy, hogy kell egy kis felfrissülés, mert a párizsi játékokat egy nagyon nehéz időszak előzte meg. Utána a rengeteg megjelenés, szerepelés vitte el az energiámat, úgyhogy kellett egy kis pihenő, kellett az, hogy megálljak, és ne csináljak semmit.” 

„Nagyon hálás vagyok azért, amit az emberektől az olimpia után kaptam. A teljesítmény legfontosabb része a pihenés, csak kipihenten lehet százszázalékosan teljesíteni, ezért is tartottam nagyobb szüneteket ebben az évben. Ezek mind ahhoz kellettek, hogy az Európa-bajnokságokon döntőbe tudjak jutni. A légpisztolyos Eb-n hetedik lettem, a sportpisztolyoson hatodik, szóval nincs okom úgy gondolni, hogy rosszul tettem volna a dolgomat. A tűzfegyveres kontinenstornára éremért mentem, kettővel jöttem haza, nagyon örültem neki. A novemberi világbajnokságra gőzerővel készülök.”

„A mindennapjaim részévé vált, hogy olimpiai bronzérmes vagyok, de nem fordult velem nagyot a világ, nem változtam meg, néha csak eszembe jut és még én is meglepődök. Valamilyen szinten természetesnek veszem, mert úgy mentem Párizsba, hogy érmet nyerek, mert úgy mentem oda, hogy megcsinálom. Tudtam azt, hogy meg fog történni, számítottam rá, nem ért meglepetésként, tehát onnantól már természetes.”

 

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
14 órája

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
2025.09.12. 09:37

Sportlövő-vk: döntős magyar helyezések

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:39

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.09.10. 19:40

Magyar bronzérem a kínai sportlövő vk első napján

Egyéb egyéni
2025.09.09. 08:46

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Baráth Botond az ír-magyarról: A bíró teljesen elvesztette a kontrollt

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:20
Ezek is érdekelhetik