Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

CS. M.CS. M.
2025.08.20. 09:43
null
Szatmári András a Nemzeti Sportrádióban nyilatkozott (Fotó: Kovács Péter)
Az olimpiai ezüstérmes és bronzérmes Szatmári András a szezonját értékelte a Nemzeti Sportrádió Körkapcsolás című műsorában Szegő Tibornak. Az MTK 32 éves sportolója a nehezebb időszakokról is beszélt, de visszatekintett az ötkarikás játékokon szerzett érmeire is.

 

A kardvívónak az évad végén volt egy érdekes posztja, amit néhányan visszavonulásnak hittek, ám a sportoló megerősítette, folytatja a pályafutását. A beszélgetés során először kínai kitérőjéről, majd a 2025-ös szezon elejéről, a motivációs küzdelmeiről beszélt, később aztán rátért arra is, hogy szeretné folytatni, s ott lenni 2028-ban az olimpián.   

„Dolgoztunk egész évben azon, hogyan lendüljünk át a problémákon, ez versenyről versenyre egyre jobban sikerült. Borzasztó nehéz volt eleinte, amikor onnan, hogy nyolcezer ember előtt élőben, több millió előtt a tv-ben vívtunk az olimpiai döntőben, onnan csöppentem oda, hogy ott vívok egy lepukkant teremben, kétszáz emberrel körülöttem.”

„Egy év távlatáról beszélünk, egy év eltelt az olimpia óta, boldog vagyok, hogy ötkarikás játékokon ezüstérmesnek is mondhatom magamat, nyilván az aranyérem hiányzik a kollekciómból. Most már csak három évet kell várni, hogy ez összejöhessen, ez az egy motivációm van még. Az olimpia után egy csomó változás előtt álltunk, kezdve az új vezetőedzővel, ezeket kezelni kellett, de azóta megoldódott sok minden, a kérdések tisztázódtak. Az elején az én szerepem sem volt feltétlenül tiszta, káoszos volt ez az év összességében.” 

 

Legfrissebb hírek

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
23 órája

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Újratöltve: elcsalt másodpercek – botrányos végjáték a magyar–román világbajnoki mérkőzésen

Kézilabda
2026.08.07. 08:55

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:21

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Egyéb egyéni
2026.08.01. 08:25

Vívó-vb: a bronzéremért vívhat a férfi kardcsapat Hongkongban

Egyéb egyéni
2026.07.30. 08:53

Vívó-vb: négy között a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 07:32

Vívó-vb: „Ez a világ legjobb csapata”

Egyéb egyéni
2026.07.29. 15:23