Fölényesen nyertek a magyar nők, de váratlan vereség a nyílt tornán a sakkcsapat Eb-n

R. P.R. P.
2025.10.05. 18:45
null
Terbe Julianna is győzött (Fotó: Koncz Márton)
Fölényes győzelemmel kezdett a magyar női válogatott a sakkcsapat Európa-bajnokságon Batumiban, míg a nyílt tornán csapatunk meglepetésre kikapott a házigazda grúzoktól.

 

A nyílt tornán a mieink ötfős keretéből Rapport Richárd maradt ki, ami nem meglepetés, a legjobbak gyakran nem ülnek asztalhoz a világversenyek első fordulójában. Így az első táblán Lékó Péter szerepelt, aki a tavalyi budapesti sakkolimpia óta először játszott értékszámot befolyásoló klasszikus partit. Az ellenfél a házigazda grúzok első számú csapata volt, és bár játékosaik Élő-pontban elmaradtak Balogh Csaba együttesétől, rendkívül rutinnal felvértezve ültek asztalhoz. Sajnos Szjugirov Szanan kikapott a kétszeres Eb-ezüstérmes Baadur Dzsobavától, és mivel a másik három táblán döntetlen született, a két csapatpont a grúzoké lett. Meglepetés, hogy az első helyre rangsorolt németek is kikaptak, méghozzá a dánoktól.

A nőknél annak ellenére nem forgott veszélyben a győzelem a portugálok ellen, hogy Gaál Zsóka kikapott, mivel három társa hozta a papírformát, és nyert. Így 3:1-gyel Galyas Miklós együttese szerezte meg a két pontot.

SAKK
CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG, BATUMI
NYÍLT TORNA (9 forduló)
1. forduló
Magyarország–Grúzia 1.5:2.5
Lékó Péter (2666)–Mikheil Mcsedlisvili (2562) döntetlen
Nikolizi Kacsarava (2486)–Bánusz Tamás (2588) döntetlen
Szjugirov Szanan (2632)–Baadur Dzsobava (2573) 0:1
Luka Pajcsadze (2502)–Gledura Benjámin (2643) döntetlen
NŐI TORNA (9 forduló)
1. forduló
Magyarország–Portugália 3:1
Gaál Zsóka (2395)–Filipa Fortuna Pipiras (2273) 0:1
Mariana Silva (2090)–Nomin-Erdene Davaademberel (2306) 0:1
Terbe Julianna (2206)–Camila Biscaya Avelino (1942) 1:0
Sofia Valente (1927)–Karácsonyi Kata (2195) 0:1

 

Legfrissebb hírek

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
11 órája

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
2026.09.25. 19:01

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.25. 17:18

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.24. 16:45

Rapport újabb veresége ellenére legyőztük az ausztrálokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.23. 17:25

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:13

Súlyos vereség az üzbégektől, a nők legyőzték Brazíliát a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.20. 17:24

Ismét Gledura győzelmével lett meg a csapatsiker, Izrael is kipipálva a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.19. 17:11