Sakkvilágranglista: Rapport Richárd feljött a huszonkettedik helyre, Gaál Zsóka a lányoknál hetedik maradt

Vágólapra másolva!
2025.10.01. 12:19
null
Rapport Richárd (Fotó: Koncz Márton)
Rapport Richárd hét helyet javítva huszonkettedik a sakkozók legfrissebb világranglistáján, míg a lányok mezőnyében Gaál Zsóka pozícióját megtartva hetedik.

A női ifjúsági sakkozók rangsorában 7. helyen álló, 18 éves Gaál Zsóka 2395 Élő-pontjával a felnőtt nőknél az 53.-ról a 47. helyre lépett előre – derül ki a nemzetközi sakkszövetség (FIDE) október elsejei rangsorából, amelyen a nyílt kategóriában változatlanul a norvég Magnus Carlsen vezet 2856 ponttal, Rapport Richárdnak 2724 pontja van.

Az első számú magyar sakkozóként jegyzett Rapporton kívül a férfiaknál a legjobb száz versenyző között még két honfitárs nemzetközi nagymester található: a 2643 pontos Gledura Benjámin 79., a honosított orosz Szjugirov Szanan pedig 2632 pontjával 95. A szeptemberben 2666 ponttal még 58.-ként jegyzett Lékó Péter az októberi listáról már hiányzik, a FIDE megjegyzése szerint a magyar nemzetközi nagymester jelenleg inaktív, vagyis az utóbbi 12 hónapban nem játszott az értékszámába beszámítható mérkőzést.

Ugyanez a helyzet a felnőtt nőknél a vietnámi származású, korábban első számú magyar női sakkozónak számító Hoang Thanh Tranggal, aki szeptemberben még szerepelt a világlajstromban, 2356 pontjával 81. volt. A 47. Gaálon kívül még két magyar található a listán: a 2347 pontos Gara Tícia 94., nővére, a 2340 pontos Gara Anita pedig 102.

A friss rangsorban a lányoknál hetedik Gaál mellett még egy magyar van a legjobbak között, mégpedig Karácsonyi Kata, aki 2195 pontjával 83. Ugyanakkor a junior fiúknál nincs magyar sakkozó az első százban.
 

 

Legfrissebb hírek

Rapport Richárd a 12. lett a FIDE Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
2025.09.15. 18:49

Rapport Richárd győzött, zárkózik az élmezőnyre a FIDE Frand Swiss tornán

Egyéb egyéni
2025.09.11. 19:59

Sakk Eb: A legerősebb összeállításban a férfiak, újonc a nőknél

Egyéb egyéni
2025.09.11. 12:43

Rapport remizett, Szjugirov nyert a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
2025.09.09. 20:24

Rapport kikapott az éllovastól, Gaál kétszer remizett a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
2025.09.08. 20:55

Rapport kétpontos, Gaál remizett a korábbi világbajnokkal a FIDE Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.06. 21:07

Elképesztő jelenet, Gaál Zsóka legyőzte a korábbi világbajnoki döntőst a Grand Swissen! – videó

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:14

Rapport Richárd is asztalhoz ül a szamarkandi Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.03. 13:31
Ezek is érdekelhetik