A formaidőzítést is tesztelik puskásaink a vb-n

P. G.P. G.
2025.11.07. 09:50
null
Az Európa-bajnok Péni Istvánnak is szurkolhatunk a kairói világbajnokságon (Fotó: Földi Imre)
A puskások szakágvezetője, Kissné Oroszi Edit bízik benne, hogy a magyar versenyzők megközelítik egyéni legjobbjukat a sportlövők kairói világbajnokságán.

A szokásos ellenőrzések után péntek délelőtt már hivatalos edzéseken tesztelhetik a kairói körülményeket a magyar sportlövők. Feszített a tempó, légpuskában szombaton már érmeket is osztanak, ugyanakkor a környezet szerencsére nem ismeretlen a mieinknek, a legtöbben kimondottan jó emlékeket őriznek az egyiptomi fővárosról. A puskások szakágvezetője, Kissné Oroszi Edit szerint 10 méteren egyéniben és a vasárnapi vegyes párosban, valamint a jövő heti három testhelyzetű számokban is nüanszok dönthetnek a fináléba jutásról. Légpuskában szembetűnő az ázsiaiak fölénye, a kínai, indiai és dél-koreai klasszisokkal mindig számolni kell.

„Nagy fegyvertény, ha európai sportlövő is döntőbe jut, de bizakodóak vagyunk, mert jól felkészültünk. Szeretnénk a legjobbak közé tartozni – mondta Kissné Oroszi Edit. – Két évvel ezelőtt Pekler Zalán kilencedik lett, de olyan is volt, hogy Péni István maradt le kevesebb belső tízese miatt a döntőről. Kiélezett a verseny, remélhetőleg ezúttal nekünk kedveznek a tizedek. Jól ismerjük a kairói lőteret, az időpont viszont szokatlan, a megszokottnál később rendezik a világbajnokságot. Az első olimpiai kvalifikációs verseny jövőre szintén novemberben lesz, vagyis ezúttal a formaidőzítést is teszteljük. A másik célunk, hogy a versenyzőink megközelítsék az egyéni legjobbjukat, és ha döntőbe jutnak, ott is helytálljanak.”

A férfiaknál az idei Európa-bajnokaink, Péni István és Pekler Zalán mellett Hammerl Somának szurkolhatunk, mindhárman 10 és 50 méteren is lőnek Kairóban. A nőknél az Eb-döntős Dénes Eszter csak 10 méteren versenyez, míg Mészáros Eszter és Bajos Gitta mindkét olimpiai számban lőállásba lép. Kissné Oroszi Edit az 50 méteren összetettben és fekvőben induló Nagybányai-Nagy Annára is felhívta a figyelmet, aki a vk-sorozatban bizonyította, hogy megállja a helyét a legmagasabb szinten.

SPORTLÖVÉSZET
VILÁGBAJNOKSÁG, KAIRÓ
A puskás olimpiai számok programja
November 8.: légpuska, férfiak és nők
November 9.: légpuska, vegyes páros
November 10.: légpisztoly, férfiak és nők
November 11.: 50 m puska összetett, férfiak
November 12.: 50 m puska összetett, nők

Az olimpiai számok programja
November 8.: légpuska, férfiak és nők; gyorstüzelő pisztoly, férfiak, 1. rész. 
November 9.: légpuska, vegyes páros; gyorstüzelő pisztoly, férfiak, 2. rész
November 10.: légpisztoly, férfiak és nők
November 11.: puska összetett, férfiak; légpisztoly, vegyes páros
November 12.: puska összetett, nők
November 13.: sportpisztoly, nők, pontlövészet
November 14.: sportpisztoly, nők, gyors szakasz

A MAGYAR CSAPAT
FÉRFIAK
Puska: Hammerl Soma, Pekler Zalán, Péni István
Pisztoly: Laczik Dávid, Nagy Ákos Károly, Rédecsi Máté, Szemán Dávid
Target sprint: Rescsik Márk, Tunyogi Adorján. 
NŐK
Puska: Bajos Gitta, Dénes Eszter, Mészáros Eszter, Nagybányai-Nagy Anna
Pisztoly: Fábián Sára, Jákó Miriam, Major Veronika, Sike Renáta

 

 

Legfrissebb hírek

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
2026.09.25. 18:40

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
2026.09.23. 21:25

Sportlövő Masped-kupa: két magyar bronzéremmel zárult a verseny

Egyéb egyéni
2026.09.19. 16:57

Sportlövő Masped-kupa: két magyar érem is összejött fekvő puskában

Egyéb egyéni
2026.09.18. 13:32

Péni István és Vintze Regina is aranyérmes a sportlövő Masped-kupán

Egyéb egyéni
2026.09.17. 20:25

Sportlövő Masped-kupa: Péni István remekelt légpuskában

Egyéb egyéni
2026.09.16. 15:20

Sportlövészet: Mészáros és Péni sikere a vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.13. 19:12

Péni István kiváló eredménnyel győzött az 50 méteres puska vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.12. 19:09