A magyar sport, mint brand

„Nekünk, magyaroknak sokkal többet jelent a sport, mint pusztán a sikert” – hangsúlyozta Gyulay Zsolt, aki Hajós Alfréd olimpiai győzelmétől a magyar labdarúgó-válogatott Eb-kijutásáig hozott példákat. A MOB elnöke szerint mindig is bizonyítási vágy volt a magyarokban, a sportsikerek pedig jobban beépültek a nemzeti identitásba, mint más országokban. Beszélt az olimpizmus és a Formula–1 trendjeiről, valamint az amerikai tulajdonos brandépítéséről, amelynek hatása a Magyar Nagydíj jegyeladásán is érződik.
„A sport nemcsak gyakorlati, hanem szellemi fogalom is” – idézte Szent-Györgyi Albertet Mocsai Lajos, majd kitért a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem meghatározó szerepére a sportkultúra formálásában. Elmondása szerint az idén 100 éves intézmény hozzájárul a nemzet teljesítőképességének növeléséhez és fizikai állapotának javításához. Kiemelte továbbá a bizalmat, a hitelességet, az elfogadottságot és a szakmai kompetenciát, mint az eredményességet meghatározó kulcstényezőket.
Madaras Norbert úgy véli, hogy a sportvilág az élet legobjektívebb területe, amelyben a néplélek az igazságot is keresi. Kétszeres olimpiai bajnokunk beszélt az infrastrukturális fejlesztések és az utánpótlásképzés kapcsolatáról, hozzátéve, hogy a magyar pólósikereket a hagyományok mellett a széles tömegbázis és a fejlődés biztosítja. A honi szövetség elnöke szerint úgy kell népszerűsíteni a sportágat, hogy a hitelesség ne csorbuljon.
„A marketing és a kommunikáció atomizálódott az új technológiai lehetőségek miatt – mondta Szöllősi György, hozzátéve, hogy a hagyományos média más perspektívából szemlélteti a brandeket, mint a sportolók és az egyesületek különböző felületei. – Egy-egy klub esetében akkor beszélhetünk erős márkáról, ha a logója és a neve állandóságot tükröz. Nem tesz jót a brandnek, ha ezek változnak, mert a szurkolók ragaszkodnak a hagyományokhoz.”
Szöllősi György szerint elképesztő a magyarok sportszeretete, az utóbbi években a labdarúgás társadalmi presztízsében is megfigyelhető pozitív változás. A Nemzeti Sport főszerkesztője beszámolt azokról a kezdeményezésekről, amelyeknek köszönhetően Puskás Ferenc neve az új nemzedékeknek is fennmarad, továbbá kiemelte Szoboszlai Dominik népszerűségét, amely üzleti nyelvre is lefordítható.

Eddig sosem hallott olimpiai sztorik a Sportemberekben

MOB: terepszemle a Los Angeles-i olimpia helyszínein

Nagy lökést adhat a Ferencvárosnak a Recco legyőzése





